A különbőző madárfajok értik egymás nyelvét

950

A madarak meg tudják tanulni egymás nyelvét, ami nagy segítségükre van életben maradásukhoz, hiszen fontos, hogy a ragadozó közeledéséről szóló „hírekről” időben értesüljenek. Ezen veszélyre figyelmeztető jelzések küldése, azok megértése, és lereagálása a vadon élő állatoknál jellemző, és nagyon fontos kommunikáció a fennmaradásukhoz.

A madarak esetében például megfigyelhető, hogy megtanulták: a többi állat vészjelzését követően mi a legjobb menekülés mód.

Érdekes példa a tündérmadár, ami egy egészen kicsi termetű ausztrál énekesmadár faj. A Current Biology nevű lapnak nyilatkozó kutató a témában azt közölte, hogy ez az aprócska állat úgy bukkan elő a tojásból, hogy képes lesz megismeri a fontosabb jelzések jelentését. A Bristoli Egyetem szakértője, Andrew Radford arra is kitért: eddig is tisztában voltak azzal, hogy némely állatfajok képesek megérteni más csoportba tartozó állatok nyelvét, azt azonban nem is sejtették, milyen ez a tanulási folyamat.

A madarak ezen tehetségüket eltérő módon tudják megerősíteni, néhány képesség születéskori adottság náluk, néhányat tapasztalati úton szereznek meg. Radford és munkatársai azt is megállapították, hogy bizonyos képességeket a közösségtől tanulják. Tanulmányaik során derékra csatolható hangszórókkal járták végig a canberrai Ausztrál Botanikus Kertet, ahol tündérmadarakat kerestek azzal a céllal, hogy bebizonyítsák, a madarak nem más madárfajok reakcióira, csupán a hangra reflektálnak.

A szakemberek a hangszórókon keresztül elsőként két különleges hangot adtak le. Az egyik hang egy gép által kreált madárhang volt, a másik pedig egy Ausztráliában nem fellelhető madár veszélyre figyelmeztető jelzése. A tündérmadarak az első lejátszáskor nem reagátak, a kutatást azonban nem adták fel, és ismételgették a hangok lejátszását. A 16 tündérmadár felének a gép által kreált hangot, a másik felének pedig a számukra idegen madárfaj hangját akarták betanítani, mint vészjelzést. A kutatók ennek érdekében a madarak számára eddig ismeretlen hangokat olyan általuk ismert hangokkal vegyítve játszották le az állatoknak, melyek egyértelműen a veszély közeledtét jelzik. A tanulási folyamatban így összekapcsolták a tündérmadarak az ismert és ismeretlen hangokat.

Három nap múlva egy teszt következett, melyben megállapították a madarak tanulási eredményeit. Mindkét madárcsoport menekülni kezdett a betanított SOS jelzés hallatán, a másik hangra azonban nem volt semmi reakciójuk. Az ismételt lejátszások során a 16 madár közül 12 példány minden alkalommal menekülni kezdett, míg a 4 madárnak csupán kétharmad része fogta menekülőre a hangok leadásakor.
Egy független szakértő, Christopger Templeton úgy nyilatkozott, hogy bár eddig is tudták, hogy a madarak képesek megtanulni a veszélyt jelző figyelmeztetések jelentését ragadozó közeledésekor, azonban ez az új kutatás bemutatta azt is, hogy a ragadozó fizikai jelenléte, és konkrét tapasztalatok nélkül is képesek a madarak összekötni az idegen SOS hangokat a veszéllyel.

Comments are closed.