A világ cigarettafogyasztása

205

Az Unitab (vagyis az Európai Dohánytermesztők Szövetsége) szerint 2012 óta folyamatosan csökken a cigaretta termelése a világon. A 2017-es évben például 2012-höz képest 500 milliárd darabbal kevesebbet gyártottak, mégpedig 5894 milliárd darabot.
A legnagyobb dohányértékesítő, az Universal Leaf Tobacco (röviden ULT) úgy nyilatkozott, 2012 volt az előző húsz esztendő legtermékenyebb éve, ekkor ugyanis 6395 milliárd szál cigaretta készült.
A világ dohánygyártásának negyven százaléka Kínának köszönhető: 2017-ben például 2325 milliárd szálat termelt. Az elmúlt húsz esztendő tendenciája szerint Kína a cigarettagyártásban 1,9 százalékos növekedéssel büszkélkedhet, míg a világ többi területének kibocsátása 1997. év óta 0,5 százalékkal esett vissza.
Az ULT szerint Kína statisztikája az elmúlt tíz év alatt 2014-ig folyamatos növekedést mutat (abban az évben 2585 milliárd darab cigaretta előállításával), ezt követően pedig egy kismértékű csökkenés figyelhető meg az ország cigarettagyártásában. A beszámoló alapján a világ többi részének dohánytermék előállítása tavaly 3570 milliárd szál volt, ami a legtermékenyebb, 2008. év 4010 milliárd szálnyi termeléséhez képest 440 milliárd darabbal kevesebb kibocsátást jelentett.
Az adatok, melyek egyre redukálódó dohánytermelést és cigarettafogyasztást mutatnak, korántsem a piac fenyegetettségét fejezik ki.
Az előrejelzések szerint a következő évben újabb gyártáscsökkenés feltételezhető, ez azonban továbbra sem kockáztatja majd a kereslet és a kínálat balanszát.
Az AFP ez év májusi adatai alapján a dohánytermék-értékesítés évente nagyjából 680 milliárd dollárt,vagyis körülbelül 185.000 milliárd forintot tesz ki.
A Föld lakossága 5.700 milliárd szál füstölnivalót fogyaszt el egy évben, ami annyit tesz: a dohányosok minden percben 11 millió darab cigarettára gyújtanak rá!
A WHO statisztikája alapján a Föld népességének egy hetede, csaknem egymilliárd ember dohányzik. Ezen belül a legnagyobb fogyasztónak Kína lakossága számít, hiszen hozzájuk köthető a világ dohányfogyasztásának egyharmad része: ott mintegy 315 millióan cigarettáznak (fontos megjegyezni, hogy az ország népessége 1,3 milliárd fő).

Comments are closed.