A témakör nem a legaktuálisabb manapság, hiszen az űrutazások nem túl hosszúak, és a küldetések nem is sok résztvevőt ölelnek fel. Amennyiben azonban a közeljövőben lehetővé válik a hosszú időtartamot, és sok űrpilótát igénybe vevő galaxis túra (például egy Mars kiküldetés keretein belül), akkor a kérdés időszerűvé válhat, hiszen az utazás során adódhatnak halálozások. Bár a Földről indított, megfelelő urnába zárt emberi hamvak űrbe, esetleg Holdra lövése megoldható manapság, a fordított eset, vagyis az űrutazás során elhalálozott egyén földi „temetése” jóval nehézkesebb feladat.
A téma a NASA-nál is kérdéses. Hiszen amellett, hogy az említett űrhajózási hivatalnak nem létezik konkrét, rögzített eljárási szabályrendszere ezen megoldandó szituációra, az űrhajósok oktatásának mégis alapeleme az űrhajóban történő halálesetek lemodellezése. A híres űrhajós, Chris Hadfield könyve részletezi az ezzel kapcsolatos nehézségeket, például olvashatók benne a következő alapkérdések. Mi legyen a holttesttel? Hullazsák hiányában a test a saját űrruhájában kerüljön a kabin egyik szekrényébe? A későbbiekben hogy oldható meg a keletkező hullaszag problémája? Esetleg a testet a Föld felé kellene irányítani, hogy az a többi űrszeméttel egyetemben a Föld légkörébe kerülve elégjen? Vagy az űrutazás során az űrhajóból kidobott holttestet a sorsára kellene hagyni, hogy a világűrben keringjen?
Hadfield azóta a közösségi média sztár-asztonautájává vált, utazásait milliónyi követője kísérte figyelemmel.
A fenti kérdéssel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a legkézenfekvőbb a holttestek űrbe dobása lenne, ez a megoldás azonban felvet több gondot is. Elsősorban ezen lépés űrszemetelésnek tekinthető, amit az erkölcsi oldalán felül tilos megtenni az ENSZ protokoll alapján is. Másodsorban pedig törekedni kell arra, hogy a lehető legkevesebb földi baktérium jusson ki a világűrbe (és lássuk be, egy holttesten sok kórokozó található). Emellett azonban az űrsiklón sem maradhat huzamosabb ideig a hulla, hiszen az élettelen test a többi űrhajós fizikai és lelki épségére is negatívan hathat.
A NASA néhány tervet is támogat a lehetséges megoldásokkal kapcsolatban. Az egyik projekt szerint a hullát egy különleges, sírhellyé változtatható zsákba tennék, és a Földön maradt hozzátartozókkal videókapcsolatban állva a helyszínen búcsúztatást is tartanának az elhunytnak.
Majd a gyászszertartást követően a speciális zsákot a légzsilipbe vinnék, ahol nem dobják ki a világűrbe, hanem ott tárolnák addig, míg a holttest fagyossá nem dermed az ottani rendkívüli hideg miatt. Amint törékennyé válik a hulla, azt egy robotkar egészen addig rázza majd, míg a vibráció következtében a fagyott, élettelen test teljesen porrá nem válik. A kiszabaduló nedvesség az erre a célra készített szellőzőn keresztül jutna a világűrbe, a hátramaradó száraz por pedig az automatikusan felhajtódó szarkofágban maradna, amit végül eljuttatnak a Földön maradt hozzátartozóknak.
A program egyik szakértője, Susanne Wiigh-Masak szerint ez a megoldás megfelelő lehetne, hiszen nemcsak az űrhajósok utolsó kérése lenne ezzel teljesíthető (miszerint haláluk esetén szeretnének a világűrben maradni), de az élettelen testek űrhajón való megőrzése sem jelentene ezután gondot, hiszen csak a fennmaradó könnyű, minimális súlyú hamvakat kellene hordoznia az űrsiklónak. Mindezek mellett a hozzátartozók is végső búcsút vehetnek szerettüktől a hamvak normál földi eltemetésének keretein belül.