Általános tény, hogy a tengerek vize sós. Ezt az alapvető tényt már kisgyermekkorban tudja mindenki a tenger nélküli Magyarországon is. Ha pedig valaki nem hiszi el ezt a felvetést, a tengernél járva könnyen utánajárhat. Persze ez még attól tény, ahogy az is, hogy a folyók és a tavak nem sósvízűek. De vajon mi lehet ennek a magyarázata?
Földünk legnagyobb részét víz, főként óceán borítja, mely jórészt 3,47 százalékos sókoncentrátumú dihidrogén-oxid. A sótartalomnak azonban csak nagyjából a 75 százaléka nátrium-klorid, a fennmaradó rész pedig magnézium-szulfát és magnézium-klorid, minimálisan pedig egyéb összetevőket is tartalmaz, például aranyat is (persze egészen kevés adagban: egymillió molekulából mindössze 0,000005 arany a mennyiség). Bolygónk tengerei együttesen 50 milliószor milliárd tonna sót tartalmaznak.
De vajon miért csak a tengervizek sósak, a folyók, és a tavak vizei pedig miért nem?
A kérdés megválaszolásához tudni kell, hogy a folyók és a tavak is sósak, csak nem akkora adagban tartalmaznak sót, mint a tengervizek. Nagyjából 0,05 százalék körüli a sókoncentrátumuk.
Ennek az alacsony mennyiségnek köszönhetően nem érezhető az édesvizek sótartalma.
Fontos kérdés még, hogy a só hogy is kerül a vízbe. A válasz egyszerű: a víz normál helyzetben enyhén savas a szén-dioxid miatt, mely a levegőből jut bele. Napjainkban jóval kisebb a légkör szén-dioxid tartalma, mint néhány milliárd esztendeje, mikor a sósvizek kialakultak (persze az ember a környezetszennyezéssel folyamatosan több és több szén-dioxidot termel). Ekkor az oxigénmennyiség is kevesebb volt. A sós vizek pedig úgy alakultak ki, hogy nagyon hosszú időn keresztül savas eső hullott, mely különböző matériákat oldott ki a mederben lévő kőzetrétegből (főként nátriumot, magnéziumot és klórt). Ennek következtében pedig kialakult tengerekben a manapság is jellemző óriási sómennyiség.
Az édesvizek pedig azért nem sósak mert csak rövid ideig tartják meg a vizet. A folyóból a tavakba folyik a víz, egyik oldalon beömlik, másik oldalon pedig távozik. A folyók esetén pedig egyértelmű, hogy a víz állandóan mozgásban van és megállás nélkül cserélődik. A sós vizek viszont a beérkező folyóktől kapnak, és csupán párolgással vesztenek vízmennyiségükből. Tehát az input oldal állandóan adagolja az újabb sókonentrációt, az output oldal pedig csak vizet enged tovább. Ez a magyarázata a napjainkban jellemző 3,5 százalékos sóadagnak, mely több milliárd év alatt érte el ezt a szintet. Az elmúlt 2-300 millió esztendőben már olyannyira kevés mennyiségű só érkezik a folyókból, hogy tulajdonképpen állandó a sóarány.
Ez természetesen átlagos értéket mutat, hiszen kirívó különbségek is tapasztalhatók a tengerek között. A Balti-tenger például hideg vízű, vagyis párolgása kisebb mértékű, és mivel sok folyó torkollik bele, a sótartalma is átlag alatti. Sok része emiatt iható is. A Balti-tengerrel ellentétben azonban a Földközi-, és a Vörös-tenger meleg vízű, gyorsabban párolog, kevés folyó ömlik beléjük, tehát jóval sósabbak is. Legkülönlegesebb pedig a Holt-tenger, melynél a sókoncentráció néhol 30 százalék feletti.