Bemutatta a Kalasnyikov az új elektromos autóját

196

Bemutatták a CV-1 nevű elektromos autót az Army-2018 kiállításon, Moszkvában. Az ötletgazda, és a megvalósító pedig nem más, mint az ismert fegyver- és motorgyártó: Kalasnyikov.

A CV-1 gépjármű a külsejét az 1970-es évek szovjet Izs 2125 autójától kölcsönözte. A Kalasnyikov vállalat az elektromos autót a Tesla szintjére akarta fejleszteni, amihez összetett technológiát alkalmazott.

A kész darab gyorsasága túlszárnyalja majd a cég többi elektromos gépjárművének végsebességét, egy teljes feltöltéssel pedig mintegy 350 kilométer távolság megtételére lesz képes. A bemutatott autó csupán csak egy mintadarab, árát emiatt eddig nem hozták nyilvánosságra.

A vállalat a gépjármű mellett nemrégiben egy hatalmas lépegető robotot is bemutatott, amit katonai célokra gyártott. Ezzel a találmánnyal nem arattak sikert a nagyközönségnél, hiszen nem a mai kornak megfelelő miniatűr robotikát alkalmazták, hanem éppen ellenkezőleg: egy óriási, formátlan robotot építettek. Az sem emelte hírnevüket, hogy a robottal kapcsolatos konzultáción csupán a technikai fejlesztés várható irányvonalait taglalták, a végleges példány pedig 2020 előtt el sem készül.

A Kalasnyikov a fegyvergyártást követően új utakat próbál bejárni, az elektromos autón és a lépegető roboton kívül gyárt például vodkát, esernyőt, ruhákat, repülő motorokat is.

Comments are closed.