
Élet a Marson?
A NASA a Gale-kráternél a Curiosity marsjárójának segítségével szerves molekulákat talált a Mars felületén kutatások és mintavételek közben. Ezen felül pedig a légkörében lévő metán időszakos alakulásait is megfigyelték. Ezek bizonyítékok arra nézve, hogy lehetett élet Földünk szomszédos planétáján.
Az amerikai űrkutatók szerint ez a két megfigyelés nem feltétlenül kíván biológiai indoklást. Három eltérő szerves vegyületet is talált a marsjáró, miközben 5 centiméternyire leásott a Gale-kráter 3,5 millió éves agyagfelületén, ami feltehetően egy hatalmas állóvíz lehetett abban az időben, amikor a bolgygó még jóval nedvesebb, és magasabb hőmérsékletű volt, ellentétben a jelenlegi, zord Marssal.
A Földön a metán 95%-ban valamiféle biológiai lépés eredménye, a szakemberek azonban biztosak abban, hogy elhamarkodott volna az a kijelentés, miszerint a Marson is az élethez kapcsolhatók lennének a metán szezonális változásai.
Szerves vegyületek
A szerves vegyületek a létezés elemei, de nem biológiai magyarázatok is vannak fellelhetőségükre, például bizonyos kémiai válaszreakciók okán is keletkezhetnek. A tudósok nem adnak okot a bizakodásra a molekulák élethez való kapcsolódának összefüggésében.
Ezt azzal magyarázza Jennifer Eigenbrode, a NASA Gobbard Űrrepülési Központjának asztobiológusa, hogy a szerves molekuláknak háromféle eredete lehet. Egyrészt bázisa lehet az élet, ami nem bizonyított a bolygón, másrészt forrást jelenthet a kőzetek, és az végső felszíni folyamatok formálódása is.
Az első szerves vegyületek észlelése a Gale-kráterben volt 2014-ben, ám akkor a Curiosity csak kevés mennyiségben talált ilyen anyagokat. Eigenbrode szerint ezek a molekulák azt mutatják, hogy az ősi Marson lehetett élet, hiszen ami elengedhetetlen a léthez, az fellelhető volt ott. Az viszont nem bizonyítható, hogy valójában tartott e fenn életet a planéta.
Az Amerikai Űrközpont munkatársa, a kutatásokkal foglalkozó Christopher Webster a Jet Propulsion Laboratóriumban elmondta, hogy valós baktériumok okozhatják a Marson a metán jelenlétét. Azt nyilatkozta, hogy : „Ezzel az új adattal nem zárhatjuk ki a mikrobiális aktivitást, mint lehetséges forrást”
A mérések eltérő eredményeket hoztak, a nyár végén az északi oldalon 2,7-szer nagyobb volumenű volt a metán mértéke, mint a legkisebb szezonális értéknél.
A Mars emlékei
A szakértők a bolygó speciális körülményei, vagyis a zord állapotok és a folyamatos, erős napsugárzás miatt meghökkentek a szerves molekulák létezésén, valamint azok mennyiségén. Webster szerint a kutatások eredménye azt a kort mutatja, amikor a Marson még volt víz és egyszerűbb létformák is élhettek felszínén.
A tudósok abban bíznak, hogy a Curiosity, vagy más eszközök segítségével sikerül fellelni jobb állapotban lévő szerves molekulákat is, melyek adnak iránymutatást arra nézve, létezhet e élet a bolygón.
Comments are closed.