
Folyékony hamvasztás
A jövő temetkezési módszere lehet a folyékony hamvasztás.
Kaliforniában már 2017. október 15-én elfogadták azt a törvényt, ami engedélyezi a holttestek folyékony hamvasztását. Érdekes adat, hogy Kalifornia így sorrendben a 15. amerikai ország lett az új temetkezési forma törvényesítésében.
Az újnak mondható temetkezési folyamat a kaliforniai törvény elfogadása előtt már 14 amerikai országban és 3 kanadai államban engedélyezett volt. Európában viszont egy olyan ország sem létezik, mely legalizálná az új eljárást.
A módszer működéséről Caitlin Doughty temetkezési vállalkozó nyilatkozott, elmondta, hogy az eljárás során a holttestre nagynyomású, 160 Celsius fok hőmérsékletű vizet, valamint egy jelentősen gyors párolgású anyagot eresztenek egy zárt tartályban. A feltöltést 90 percnyi várakozás követi, amikor is a folyadékot közömbösítik, majd egy vezetéken keresztül leengedik. A tartályban maradó emberi maradványokat, úgymint a csontokat, vagy az implantátumokat elkülönítik, a csontokat kiszárítás után porrá zúzzák, amik így tulajdonképpen hamuszerű anyaggá válnak.
Doughty véleménye az, hogy ez az új temetkezési forma jóval környezetbarátabb eljárás, mint a normál hamvasztás vagy a hagyományos temetés.
Már csak azért is, mert a normál hamvasztáshoz nagyjából 6000 köbméternyi földgázra van szükség, az égetés során pedig több, mint 219 egészségre ártalmas gáz szabadul fel. Így ennek a környezetkárosító hatása megkérdőjelezhetetlen.
A hagyományos temetésnél pedig a koporsóhoz használt faanyagon kívül egyéb fémek, párnák (és egyéb textilek), beton, valamint a balzsamozáshoz használatos anyagok is a földbe kerülnek. Ez tulajdonképpen az erőforrások haszontalan elherdálása, arról nem is beszélve, hogy jelentősen környezetszennyező temetési módszerről van szó. Ezeken felül az eljárás borzasztóan nagy a helyet foglal, ami köztudottan korlátozottan áll rendelkezésre.
Az Alkaline Hydrolysis szakemberei szerint az általuk nyújtott megoldás, a folyékony hamvasztás egy anyag-, és környezetbarát temetési mód. Előnye még, hogy a hátramaradt anyagok felhasználhatók műtrágya formájában; az elhasznált víz pedig szintén újrahasznosítható, hiszen átfolyik egy komoly tisztítóberendezésen.
Comments are closed.