
Gyorsabb a sebgyógyulás az új kötéssel
Az MTI tájékoztatója szerint amerikai tudósok egy olyan innovációt alkottak, mely a nehézkesen gyógyuló, és fájdalmas sebek gyorsabb gyógyulására szolgál. Tulajdonképpen egy kötszerről van szó, ahogy a kutatók hívják, formálható hidrogélről. Újítása abban rejlik, hogy a egyéb hatóanyagok nélkül használja ki a szervezet öngyógyítását.
A hidrogél alkotói, az amerikai Északnyugati Egyetem kutatócsapata a Proceedings of the National Academy of Sciences nevű lapban jelentették be, hogy új termékük a cukorbetegeknek nyújtja majd a legnagyobb segítséget, hiszen esetükben az apróbb, kezeletlen sebek is nyílt sérülésekké alakulhatnak át, majd vezethetnek végtagamputáláshoz, rosszabb esetben halálhoz.
Az elkészített elemzések azt mutatják, hogy a kötszer használata 33 százalékban meggyorsítja a sérülések javulását, ellentétben a manapság kapható kötésekkel. Az elemzések azt is bebizonyították , hogy az új termék alkalmazható bármilyen nyílt sebre.
A gyógyító kötés összetevői között testünk legtöbb szövetében, így a bőrben is fellelhető laminin és protein is van. A laminin üzeneteket továbbít a sejteknek arra buzdítva őket, hogy osztódjanak, útnak induljanak, és a megfelelő helyen tapadjanak meg.
A kutatás vezető professzora, Guillermo Ameer szerint az egyetemi csoport felfedezte a laminin A5G81 nevű, 12 aminósav hosszúságú komponensét, ami a sebek regenerálódásának fontos eleme. Ezt az összetevőt – egy már előzőleg laboratóriumi körülmények közt generált – antioxidáns hidrogéllel vegyítették.
Ameer hozzátette, hogy ez az innováció egy gyógyszermentes, külső behatások nélküli, működő módszer a gyors sebregenerálódásokhoz.
Ez a kötszer tehát a test saját gyógyító erőforrásait aknázza ki gyógyszerek és egyéb anyagok használata nélkül. Mivel a felülvizsgálat egyszerűbbé válik, a betegek előbb hozzáférhetnek a termékhez a piacon.
Bár a kötszer antioxidáns tulajdonsága gyulladást eredményez, a hidrogél hőre reflektál. Így amint folyékony állagban a sebre kerül, a testhőre reagálva gél állapotra változik. A halmazállapotváltozás során kötés idomul a seb formájához, ami a többi kötszernél nem mondható el.
A professzor hozzátette, hogy a folyékony anyag akármilyen alakban véglegesedhet a seb alakja és mélysége révén, ami lehetővé teszi a sérülés helyére fixálódást is (hiszen sebgyógyulás szempontjából a kötés helyén maradása rendkívül fontos), a hagyományos kötszerek ugyanis többségében elmozdulnak a kollagén filmes vagy szivacsos állaguk miatt.
Comments are closed.