Gyorsabban hűl az étel, ha azt mikrohullámú sütőben melegítjük

185

Biztosan minden mikrohullámú sütő használónak feltűnt, hogy minden abban melegített étel, vagy ital előbb kihűl, mint a sütőben, vagy a tűzhelyen melegített. Ez nem tévedés, valóban így van, oka pedig a mikrohullámú sütő működési elvében keresendő.

Ez a háztartási eszköz ugyanis nagy energiájú mikrohullámú sugarakkal melegít, amiket egy magnetronnal termel meg. A magnetron egy vákumcső, aminek a belsejében az elektromos, valamint a mágneses mező révén alakul ki elektromágneses hullám. A készülékek 2,5 gigahertzes sugarakkal működnek, és ahol ezek a hullámok dipólus részecskével kapcsolatba kerülnek, ott átadják energiájuk egy részét, aminek következtében a molekulák rezgése fokozódik, vagyis a részecskék melegszenek. A víz ilyen molekulának számít, az edényzet anyaga, vagyis a műanyag és az üveg viszont nem tartozik ebbe a kategóriába. Ezért van az, hogy melegítés után, bár az étel már meleg, a tányér hideg marad.

Fontos tulajdonsága emellett a mikrohullámoknak az is, hogy a rádióhullámokhoz és a fényhez hasonlóan szinuszgörbét leírva haladnak. Vagyis, mivel a görbe távjai pár centimétert írnak le, a melegített étel is csak sávosan, néhány centinként lesz megfelelő hőmérsékletű, pont azokban a foltokban, ahol a szinuszalak átmegy az ételen és kapcsolatba kerül a vízrészecskékkel. A sávos melegítésnek köszönhető a melegített étel egyik részének tökéletes, másik részének pedig nem megfelelő hőmérséklete.

Vállalkozó kedvűek kipróbálhatják például, hogy a készülék belsejét csokoládéval kibélelik,  és működés közben megfigyelik, hol kezd az édesség megolvadni. Az olvadt csokirészek a sugárzás görbéjének az édességnek a találkozási pontjai. Ennél a kísérletnél a fénysebesség is mérhető, hiszen a két pont közti táv a hullámsáv fele (mivel a szinuszalak három helyen éri el a nulla sávját), a sugárzási frekvencia pedig a mikrohullámú sütőn szereplő érték. A két adat (tehát a frekvencia és a hullámhossz) összeszorzásával érhető el a hullám sebessége, ami egyben a fénysebesség: nagyjából 300.000 km/sec.

Főként abban különbözik a mikrohullámú sütő használatától a  tűzhelyen, illetve sütőben történő melegítés, hogy utóbbiaknál az ételt tároló edény hőmérséklete is emelkedik (ezzel is átadva a hőt a benne lévő ételnek), illetve egyenletesebb is a velük történő melegítés, hiszen minden oldalról, a komplett felületen forrósítható fel így az étel.

Összefoglalva tehát a mikrohullámú sütőben melegített étel azért hűl ki előbb, mert:

  • A tárolóedény nem melegszik a készülék működése közben, így az tovább hűti az ételt ahelyett, hogy hőt adna át és melegen tartaná azt.
  • Egyenetlenül melegíti az ételt, és mire a meleg részek átadják a hőt a hidegebb foltoknak, a komplett étel hője csökkenni fog.

Comments are closed.