
Hollandiában nyomtatják a házakat
A holland Eindhoven nevű településen már 3D nyomtatóval építik a házakat. Ez a módszer teljesen egyedülálló a világon, és ahogy a The Guardian brit lap is megírta, az eljárással a kőművesmunka teljesen helyettesíthető.
A tervek szerint a következő évben 5 ház készül ezzel a technológiával, melyek közül egy kettő hálószobával rendelkező épületre az arculattervek prezentálása után már 20 család kért ajánlatot.
Rudy van Gurp nyilatkozata szerint: a hollandiai Van Wijnen építési vállalat az Eindhoveni Műszaki Egyetemmel együtt létrehozta a Mérföldkő nevű fejlesztési programot, melynek célja a kőművesek hiányának csökkentése, valamint a környezetet károsításának enyhítése a cement gazdaságosabb használatával.
Az otthonok felépítéséhez tulajdonképpen 3D nyomtatóként egy óriási robotkart használnak, melynek végéből tejszinhab-állagú cementet spriccel a kijelölt területre.
Ezt az építési matériát úgy alakítják, ahogy azt az építész megtervezte. Egymásra rétegzik az anyagot addig, amíg az optimális sűrűségű falak el nem készülnek.
Van Gurp szerint zsaluzás nélkül, és a lehető legoptimálisabb mennyiségű cement felhasználásával folyik majd a munka.
Az otthonoknak csupán a belső és a külső falai készülnek ezzel a technikával, ám vannak tervek arra nézve, hogy az 5. lakóház felépítését követően lesz mód arra is, hogy a csatornahálózatot is 3D nyomtatókkal készítsék el.
A módszer lehetőséget nyújt majd a világítás, a biztonsági egységek és a fűtés vezetékeinek falakba helyezésére is, okosházakat alkotva ezzel.
Van Gurp elmondta azt is, hogy a 3D nyomtatás nagy előnye, hogy képes bármilyen elképzelésnek megfelelő otthont „varázsolni”.
Az Eindhoveni Műszaki Egyetem első a nyomtatás építőiparban történő felhasználását illetően. A 2017-es évben például elkészítették az első kerékpárhidat, ami 3D nyomtatással készült.
Comments are closed.