Illetéktelenek léphetnek a Windows 10-be

451

Amennyiben az Ön számítógépének operációs rendszere a Windows 10, gépe nincs biztonságban. Ugyanis illetéktelenek is beléphetnek gépébe akkor is, ha az lezárt állapotban van. Ennek oka a Windows 10 digitális asszisztense hibáinak kiaknázásában keresendő.

A Microsoft fejlesztők nem csak az adott operációs rendszert, hanem annak digitális asszisztensét, a Cortanát is állandóan javítják a nagyobb felhasználói élményért. Ez az asszisztens egyébként már a mobiltelefonokon és az Outlook levelezőprogramban is helyet kapott azóta. Egy ilyen frissítés alkalmával azonban bekövetkezett a probléma.

A McAfee szakértői megtalálták a gyenge pontot, amin keresztül a Cortana segédletével könnyű a bejutás a már lezárt számítástechnikai eszközökbe is. A gépbe jutáshoz fizikai kapcsolat szükséges az eszközzel, ezzel éri el a behatoló, hogy a lezárt gépen is hozzáférjen a virtuális segédhez.

Jó hír viszont, hogy van megoldás, elérhető ugyanis az új frissítés, amivel kivédhető ez a hiba.
A Microsoft már elérhetővé is tette ezt, amennyiben a felhasználónál nem indul el automatikusan az ehhez szükséges szoftverfrissítés (ami gyakorlatilag elég a védelemhez), a Gépház Frissítés és biztonság nevű lehetőségét kell megkeresnie, majd letöltenie a csomagot, ezután a gépet újraindítva jut el a megoldáshoz.

Aki ezek után még laikus a gép védelmét illetően, az megteheti, hogy kikapcsolja a digitális asszisztens lezárt módban történő használhatóságát. Ekkor ugyanis még a Cortana a rendszerbe lépve ugyanúgy képes követni a parancsokat.

Comments are closed.