Kína mű-Holddal világítana

161

Kína űrprojektjének legfőbb partnere óriási ötlettel hozakodott elő, konkrétan egy világító mű-Holdat juttatna az űrbe, amivel kiváltaná a közvilágítást.
A gyermekek a „mi az a műhold” kérdésre minden bizonnyal azt felelnék, hogy az igazi Holdhoz hasonló, emberek által készített hold. A válasz megmosolyogtató, de Kínában tényleg komolyan gondolják ezt az ötletet, hiszen ott ténylegesen készítenek egy mű-Holdat.

Ahogy azt Kína napilapja, a People’ Daily közölte, a programon dolgozó kínai tudósok koncepciója az, hogy Szecsuan fővárosa, a közel 14 millió fős Csengtu város fölé egy általuk épített mű-Holdat küldenek fel, ami a Nap sugárzását visszaverve tudná helyettesíteni a jelenlegi utcai lámpák munkáját.
Az újítással az elképzelések szerint 10-80 kilométer átmérőjű régió bevilágítása lenne megoldható, de az eszköz hatósugara szükség esetén még több tíz méterrel lenne fokozható.

Az ötletgazda Vu Csunfeng, aki a kínai űrprojekt legfőbb importőrének elnöke. A részletekkel, vagyis például az űrbe bocsátás dátumával, vagy a mű-Hold méreteivel kapcsolatban egyelőre semmiféle információt nem közölt, azt viszont elmondta, hogy a tervek szerint 2020-ban már alkalmaznák az új eszközt. A projekt alapkoncepciója egyébként egy francia előadótól származik, aki Párizs városát egy Föld felett lebegő, tükrökből készített nyaklánccal világította meg.
A mű-Hold használatával – a felületén lévő speciális fényvisszaverő borításnak köszönhetően – a közvilágítás szükségtelenné válna, hiszen az éjszaka az eszköz alkalmazásával is elegendő fényben úszna.
Egy hasonló programot már az oroszok is kitaláltak az 1990-es években, ők Szibériát akarták volna megvilágítani űrbe installált tükrökkel.

Mint minden projektnek, természetesen a mű-Hold programnak is vannak ellenzői, akik úgy vélik, egy ilyen jellegű terv kivitelezése rendkívül kockázatos, hiszen nem ismert annak fiziológiai hatása.

Comments are closed.