Lézersugarakat lőnének az űrbe

1 360

Ahogy a Földön egyre halmozódik a hulladék mennyisége, úgy az űrben is egyre több szemét kering. Nemcsak az űrhulladék mennyisége okozhat gondot, hanem az is, hogy ezek közvetlenül a bolygónk körül halmozódtak fel, ezzel is veszélyeztetve az űrben lévő eszközeinket, a velük való összeütközés ugyanis komoly anyagi károkat okozhat.

Ez a felhalmozódott szemét rakéták maradványaiból, alkatrészeiből, és nem használatos, régi műholdakból áll. Számuk elérheti a 100 milliót, az egy centiméternél nagyobb darabokból pedig akár több százezer is keringhet, előzetes kalkulációk szerint 2030-ra ez a mennyiség a 1,2 milliót is meghaladhatja. Szakemberek már régóta figyelmeztetnek a problémára, szerintük ez a nagy mennyiségű űrhulladék valós veszélyforrás.
Nem véletlen tehát, hogy ahogy a Földön felhalmozott hulladék, úgy az űrben lévő szemét eltávolítására is tettek már kísérletet. Japán kutatók egy hosszú mágnes-zsinórt vetettek be a cél elérése érdekében, de ez az eszköz nem tudta összegyűjteni a keringő halmokat.

Japán mellett Oroszország is megpróbál tenni valamit a kozmosz kacatok eltávolítására, tervük, hogy egy hatalmas teleszkóppal tájolják be a hulladékokat, majd lövik ki őket lézersugarakkal. Az elképzelés szerint, ahogy azt az orosz hírügynökség bejelentette, a Roszkoszmosz nevű orosz űrügynökség irányítaná a projektet.

Első lépésként a kilövő egységet kell elkészíteni, hogy az objektum képes legyen lézersugarakat kibocsátani magából. A méretes, 3 méter hosszúságú teleszkóp már rendelkezésre áll, de azt egyelőre csak rendeltetésszerű célokra alkalmazzák, ehhez a projekthez a teljes átalakítására lenne szükség.
Persze a megvalósítás még várat magára, a projekt ugyanis csak az illetékes szerv javaslata után indítható el.

Comments are closed.