
Meddig bírja az ember alvás nélkül?
Egy, esetleg két egymás utáni éjszakai ébrenlét biztosan mindenki életében előfordult már, ahogy már azon is gondolkodott már el minden ember, hogy vajon mennyi ideig bírja a szervezet alvás nélkül, vagyis meddig bírja az ember az ébrenlétet?
A téma megválaszolása egyéb kérdést is felvet, mégpedig azt, hogy mi is pontosan az ébrenlét? Ezt nehéz meghatározni, ugyanis a rendkívüli fáradtság mellett előfordul mikroalvás, melyet az ember nem is képes mindig észlelni, olyan rövid ideig tart. Hossza lehet a másodperc törtrésze, vagy akár fél perc is. Ez rendkívül nagy veszélyforrás: sok közlekedési baleset előidézője, ugyanis ilyenkor az agy ideiglenesen átáll alvó üzemmódba.
Az alvásmegvonással kapcsolatban végeztek orvosi megfigyelés melletti, komoly adminisztrációkkal rögzített kísérleteket, melyek eredményei közül még mindig az 1965-ös tartja a világrekordot. Ebben a tesztben egy 17 esztendős amerikai tanuló, Randy Gardner 264,4 órát, azaz 11 napot és 25 percet volt folyamatosan ébren. A középiskolás néhány nap alvásmegvonás után hallucinált, figyelem-, és emlékezetzavara lett. A kísérlet közben a tesztet végző orvos, John J. Ross kérésére, miszerint számoljon el visszafelé 100-tól 0-ig, sikertelenül felelt, hiszen 65-nél megtorpant, és már azt arra sem emlékezett, milyen feladatot kellett volna megoldania.
A tesztet követően azonban gyorsan kipihente a megpróbáltatása fáradalmait: aznap egyfolytában 15 órát, majd a következő nap 11 órát aludt. A kísérlet következtében pedig semmiféle agyi károsodás nem érte.
Állatkísérletekben az előzőekkel ellentétben a végletekig próbálták az alvásmegvonási teszteket, 1980-ban például a kísérleti patkányok agyműködését mérő eszköz a speciálisan elkészített kalitka mozgó aljzatához volt bekötve, így amikor az állat elalváshoz közeli állapotát érzékelte, az azonnal mozgásba hozta a ketrecet. Amennyiben a példány nem akart a kalitka alján lévő vízzel teli tartályba esni, kénytelen volt ébren lennie, és pozíciót változtatnia. A kísérlet alatt az állatok elsőként az étvágyukat, majd a testhőjük megtartásának képességét vesztették el, és egy havi szenvedés után elpusztultak.
A szakemberek régóta kutatják az alvás fontosságát, eddig eredménytelenül (ahogy arra sincs egyértelmű magyarázat, miért van szükség álmokra). Természetesen az biztos, hogy az alvás elengedhetetlen, hiszen testünk ehhez az állapothoz igazítja az emésztést, az immunrendszeri működést, vagy a szervezet öngyógyító mechanizmusát.
Az alvás megvonása együtt jár az adrenalin, és a kortizol szintjének emelkedésével, melyek után a vérnyomás megnövekedik és a pulzus rendszertelenné válik, végül az immunrendszer teljes legyengülése következik be.
Az alvásmegvonás egyébként kiváló vallatási módszer, hiszen elég pár nap ébrenlét az illető kitartásának megtörésére. A megélt hallucinációk totális elmezavart okoznak, így az elárult információkra sem emlékszik utólag az áldozat.
Comments are closed.