Megoldás a globális vízhiányra

407

Manapság nagy gondot jelent az ivóvíz radikális fogyása. Rendre több és több ország tapasztalja a közelgő vízhiányt. Ez a probléma már előre látható volt évekkel ezelőtt is, a megoldás mégis váratott magára.
A legjobb minta Fokváros, ahol a város ivóvízbázisainak megmentésére komoly változásokat eszközöltek. Ellentétben Izraellel, ahol már 1960-ban nekiláttak a vízhiány megállításának, nem kevés sikerrel. Eredményeikből más országok is okulhatnak.
Vélhetően Dél-Afrika vezetése hosszú évtizedekig nem törődött Fokváros vízkészletének várható kiürülésével. Valószínű, hogy a kormányzás minden szegmense hibás ebben, ez azonban nem csökkenti a problémát, mégpedig azt, hogy nem került sor egy jól kidolgozott, hosszú távú stratégia kialakítására a város ivóvíz-ellátásának megóvására, arról nem is beszélve, hogy a növekvő lélekszámmal sem kalkuláltak.
A város a szennyvíz alig öt százalékát hasznosította, a víz ingyenes, illetve állami támogatásos biztosítása pedig szintén nem erősítette a lakosság szemében a vízpazarlás csökkentésének szükségességét.
A legdöbbenetebb mégis az, hogy Fokváros hosszú tengerpartját nem használták ki, és nem emeltek tengervíz-sótalanító berendezéseket.

Izraelben már évek óta azokat a megoldásokat alkalmazzák, melyek Fokváros gondjaira is gyógyírt nyujthatnak. Izrael a megalapításától kezdve szigorúan kezeli az ivóvizet, mondhatni a víz jelenléte is ünnep számukra. Theodor Herzl, a cionizmus első embere 1902-ben tette közzé, hogy a vízügyi szakembereket a későbbiekben hősnek titulálják majd. Az államalapítás első vezetése olyannyira komolyan vette ezt a kijelentést, hogy ezen időszak egész szemléletének alapkövévé a víz vált.

Az a feladat, hogy Izrael vízellátását zavartalanná tegyék, már az első időkben is érdekelte az értelmiséget. Jichak Rabin, volt izraeli miniszterelnök az 1994-es Béke Nobel díja átvétekor elárulta, hogy már fiatal korában is mindig vízmérnök akart lenni. Két jövőszerű program is indult 1960 táján. Ráébredtek, hogy mérhető a lakosság vízfogyasztása, legyen szó mosogatásról, WC-ben használt vízről, mosakodásról. És persze arra is rájöttek, hogy mindezt a megfelelő létesítményekkel újra lehet hasznosítani a gazdálkodás javára.
1980-ban már a víz tisztítása is megoldottá vált Izraelnek, óriási innováció jellemezte ezt az időszakot. Olyan rendszereket telepítettek, melyek a tisztított vizet a földekre irányították. Mára a szennyvíz 90%-ban újrahasznosított az országban.

Érdekesség, hogy ehhez képest szennyvíz tisztításban a második helyen Spanyolország áll 17%-kal!

Izrael a továbbiakban forradalmasította a tengervíz-sótalanítását is, ennek kiépítése már az 1960-as évektől indult. Akkortájt még 14 dollár volt 1 m3 víz előállítási ára. Mára ez az eljárás 50 centbe kerül. A tenger vizét speciális, 0,5 nanométeres lyukakkal rendelkező szűrőberendezéseken engedik át, majd a sótalanító művelet kiválasztja a különféle anyagokat és a sót, az eredmény pedig a tiszta ivóvíz. A víz átszűrése olyannyira hatásos, hogy a procedúra folyamán eltűnt ásványokat újra kell pótolni.
A fenti két eljárás, vagyis a szennyvíz hasznosítása, és a tengervíz sótalanítása megoldást jelethet a fokvárosival egyenértékű problémákra. Ezek a technológiák viszont túl drágák ahhoz, hogy egy fejlődő, szegényebb nemzet is el tudja őket érni. Izrael viszont az újításba fektetett nagy összegek mellett igyekszik egyre gazdaságosabb módokon véghezvinni ivóvízprojektjét.

Átlagosan kijelenthető, hogy az országok az élelmiszer készítéséhez a vízkészletük 75%-át használják fel, míg például Egyiptom, Etiópia és Irán jóval többet, 95%-ot. Izrael a csepegtetős öntözőberendezéseinek köszönhetően sokkal gazdaságosabban termel, hiszen ez a típusú esőztetés nemcsak hogy takarékosabb, de minőségibb termést is hoz.

Izrael ügyel arra, hogy a víz ne vesszen kárba. A világ vízvezetékhálózatának jellemzően mindig van szivárgásos problémája, mellyel sok víz, legalább 30 %-nyi mennyiség tűnik el feleslegesen. Izrael figyel az ilyesfajta hibákra, a szivárgásokat a lehető legalacsonyabb szinten tartja fenn. Még a probléma jelentkezése előtt veszi ki a csöveket, és rak be újakat. A csőtörés megelőzésére egy bevált metódust alkalmaznak, ami azt kalkulálja, hogy a rendszer mely területein lehetnek meghibásodások, ezen felül pedig egy szonárszerű egységet is használnak a csőrendszerek vizsgálatára.
Persze az sem elhanyagolható tény, hogy a víz Izraelben nem politikai kérdés, itt szakemberek hozzák meg az ezzel kapcsolatos határozatokat. A vízügyi vezető az Izraeli Vízügyi Hatóságért felel, a vízzel összefüggő összes feladat és döntés az ő irányításával zajlik. Választása 5 évenként esedékes.
A vízpazarlás redukálásának sikeressége annak is betudható, hogy nincs víztámogatás, vagy ingyenes vízbiztosítás a lakossság számára sem, emiatt a népesség a saját érdekében spórol a mennyiséggel. Az ENSZ szerint a közeljövőben, már a 2025. évben bekövetkezhet, hogy a Föld népesség 65%-ának kell vízhiánnyal küzdő területeken élnie.
A Foreign Policy azt feltételezi, hogy az egyre növekvő népesség és a klímaváltozás hatására a vízszükséglet nőni fog a következő években, ami befolyásolja majd az élelmiszerek árát, és a mezőgazdaságot is.

Comments are closed.