
Nem kérnek HPV oltást lányaiknak
Mint ismeretes, a hetedik osztályos diáklányok szülei kérhetik a humán papilloma vírus, vagyis a HPV elleni ingyenes védőoltást 2014.szeptembere óta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelentése alapján a 2017-2018-as évben mintegy 10.000 gyermek szülője döntött úgy, hogy nem veszi igénybe ezt a térítésmentes szolgáltatást, pedig a méhnyakrák vezető halálok Magyarországon, arról nem is beszélve, hogy 99 százaléknál feltárható a vírus.
Minden évben 1200-1300 új méhnyak-rákos beteget figyelnek meg, akiknek több mint fele bele is hal a betegségbe.
A hírek szerint 2018. évtől már 9 komponensű oltóanyaggal történik majd a hetedikes lányok oltása, bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg.
2018. februárjában derül fény arra, hogy ki a nyertes Emmi pályázó: a Phoenix Pharma Zrt. biztosíthatja a hatóanyagokat. Ahogy az nyilvánosan megtekinthető a Közbeszerzési Hatóság weblapján, a cég 3,4 milliárd forintnyi, 120.000 darab, illetve 2020 márciusáig további 160.000 darab vakcinát biztosít a tizenkét éves lányok oltásához.
A minisztérium adatai alapján az idei iskolai évben a lányok nagyjából háromnegyede, 74,7 százaléka kapta meg a védőoltást. A statisztika szerint ez kisebb arányú részvétel, mint a 2016-2017. évben, hiszen akkor 75,7 százalék kapott vakcinát. Ez az adat 2015-2016-ban 74,8, 2014-2015-ben pedig 77 százalék volt.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ szerint a magyarországi HPV oltás részvételi adatai egyébként magasak az európai átlaghoz képest, hasonló statisztikai számok hazánkon kívül csak Portugáliában és az Egyesült Királyságban vannak.
Ahogy azt Tamás László, a Semmelveis Egyetem professzora megjegyezte, a HPV fertőzöttség mind a nők, mind a férfiak esetében hasonló arányú, ezért a férfiaknak is biztosítani kellene a térítésmentes vakcinák beadását. Riasztó adat ugyanis, hogy tíz férfiból öt biztosan átesik humán papilloma vírus fertőzésen.
Comments are closed.