Nemsokára olyan lesz az időjárás, mint hárommillió éve

188

A Földön a klíma több millió évig alakult olyanná, mint amilyen ma. Az évmilliókon keresztül tartó folyamatos lehülést azonban az ember jelenléte és természettromboló magatartása teljesen visszafordíthatja.

Egy felmérés szerint – melyet a PNAS nevű amerikai lapban publikáltak – 2030-ra vissza fog térni a hárommillió évvel ezelőtti időjárás, és amennyiben a levegő jelenlegi szén-dioxid szennyezettségének mértéke továbbra is fennáll majd, 2150-ben már az 50 millió esztendővel ezelőtti állapot bekövetkezése valószínűsíthető, amikor is az első emlősök megjelentek a bolygón.

Jack Williams klímakutató szerint hamarosan szembetűnő változások fognak bekövetkezni.

A neogén kor második időszaka, a pliocén közepén (mely nagyjából ötmillió évvel ezelőttől két és félmillió évvel ezelőttig datálható), – vagyis körülbelül hárommillió éve – a meleg, száraz klíma volt jellemő a Földön. Abban az időben Grönland nem volt még jégfedte kontinens, ahogy Észak-, és Dél-Amerika sem kapcsolódott szárazfölddel egymáshoz. A tengerszint 18 méterrel meghaladta a mai mértéket, az átlaghőfok pedig 1,8-3,6 Celsius fokkal volt több a jelenleginél.

Jack Williams, aki a disszertáció egyik alkotója, úgy nyilatkozott, Grönland az elkövetkező évszázadban nem zöldül ki, hiszen a vastag jégrétegnek idő kell a teljes olvadáshoz, ahogy a vizek, az óceánok szintje sem emelkedik ennyi időn belül 18 métert. Azt azonban biztosan állítja, hogy a gyors klímaváltozás számos fajt nehezen fog érinteni, főleg azokat, melyek több millió év alatt érték el jelenlegi formájukat. Hozzátette azt is, hogy sok faj nem éli túl majd a hirtelen felmelegedést, ami arra kell hogy ráébressze az emberiséget, hogy hogyan vonhat le következtetéseket a bolygó ismert történelméből ahhoz, hogy belássa a változásokat és idomuljon a kialakuló helyzethez.

Comments are closed.