Rekorder a napelemes repülő

190

Világcsúcsot döntött vezető nélküli repülőgépek megállás nélküli repülésének kategóriájában az a napelemes repülő, mely több, mint 25 napon keresztül repkedett a levegőben.

Az Airbus arról számolt be, hogy a repülő, mely a Zephyr S nevet viseli, sikeresen landolást hajtott végre. A légi jármű 2018.07.11-én indult Arizonából, majd 25 napon, 23 órán és 57 percen keresztül a levegőben szárnyalt 21,33 kilométeres magasságban.

Ezzel egy 2010-es rekord dőlt meg, mikor is a Zephyr program egy másik gépe 14 napot, 22 percet és 8 másodpercet töltött egyfolytában a levegőben.

Jana Rosenmann, az Airbus pilóta nélküli légi járművek részlegének vezetője úgy nyilatkozott, hogy a továbbiakban – a műszaki adatok ellenőrzését követően – a Wyndham repülőtéren elindítják a 2018. év hátralévő részére tervezett repülések alapozását.

A Zephyr napelemes repülője egy HAPS, vagyis egy Nagy Magasságú Pszeudoműhold, ami csupán a Nap energiájával képes üzemelni. A szerkezet nemcsak repülőgépként, de műholdként is működik, előnye azonban, hogy az említett eszközöknél jóval olcsóbban használható mindkét célra.
Az Airbus repülőgépe szénszálakból készült, súlya 75 kilogramm, szárnyai fesztávolsága pedig 25 méter. A napenergiát a szárnyain lévő napelemekkel gyűjti be, és nagy befogadóképességű lítium-kén áramforrásokkal tárolja el. Ezeknek köszönhető rekordhosszú repülése is.

Comments are closed.