Új eszköz a víz alatti és a légi járművek kommunikációjában

Egy technikai vívmány, egy új kommunikációs eszköz segítségével történhet az információcsere a repülők és tengeralattjárók között. A modult a Massachusetts Institute of Technology, vagyis a MIT szakemberei alkották meg.

A légi és víz alatti közlekedési eszközök közti kommunikáció ezidáig nem volt megoldható, mert ezek a járműfajták eltérő komunikációs módszereket alkalmaznak.

– A tengeralattjárók a vízben szonárral végzik az információcserét. A szonár tulajdonképpen az angol „sonar” kifejezésből származik, ez a szó a sound navigation and ranging rövidített formája. Jelentése pedig hang általi tájékozódás és kutatás. A szonár által kifejtett hanghullámok a víz alatt 5-ször szaporábban és 500-szor messzebb jutnak, mint a légkörben, a víz felszínén viszont nagyon kevés esetben tudnak átjutni.

– A repülők esetén rádiófrekvenciával történik az összeköttetést a többi járművel. Ezek a jelek a levegőben problémamentesen terjednek, a vízben azonban elnyelődnek, köszönhetően a víz a levegőnél 850-szer sűrűbb tulajdonságának.

A Massachusetts Institute of Technology fejlesztői egy különösen magas frekvencián működő radart készítettek, ami olyan érzékeny, hogy még a vízen megjelenő egészen kicsi hullámokat is észreveszi. Ezek az apró hullámzások tulajdonképpen szonár által kiadott jelzések, melyek forrása egy speciálisan kifejlesztett, víz alatti hangsugárzó. A repülőgépek egyszerűbben észreveszik az ilyen eszközzel rendelkező víz alatti járműveket, és a légi eszközök fekete dobozát is.

Napjainkban csak egy módon történhet az információcsere a tengeralattjárók és a repülőgépek között, mégpedig úgy, hogy a vízi jármű a felbukkan a felszínre, ami valljuk be, elég veszélyes is lehet. A kommunikációhoz esetenként bójákat alkalmaznak, amikkel befogják a szonárjeleket, majd rádióhullámokká transzformálják őket. A MIT kifejlesztett hangsugárzója azonban egyenesen a víz felszínére küldi a szonárjelzéseket, amivel apró, csupán pár mikrométer nagyságú fodrozódást generál a vízen. Az extrém nagy frekvenciájú radarok érzékelik ezeket a jelzéseket, és átültetik azokat rádiójelekké.

A fejlesztők medencében már levizsgáztatták a modult, ami jól kollokvált, ám nagyobb információtömeg esetén hosszabb volt a küldés-fogadás közt eltelt idő, a 16 centiméternél nagyobb vízfordrokon pedig nem is voltak foghatók a jelek. A kutatók emiatt további javításokat eszközölnének, és bár nyugodt időjárási körülmények között kiválóan alkalmazható az eszköz, a kész példánynak minden meteorológiai helyzetben jól kell üzemelnie. Negatívum még, hogy az információáramlás egyirányú, a tengeralattjárók jelezhetnek a repülőgépeknek, a repülők azonban nem üzenhetnek a vízi járműveknek.