A Google mindent tud rólunk
Félelmetesnek tűnhet, de a keresőóriás jobban ismer minket, mint ahogy azt gondolnánk. Például tudja, hogy milyen a külsőnk, kivel, mikor, milyen témában és mit beszéltünk, vannak e gyerekeink. A felhasználókról való sokrétű, nagy mennyiségű információgyűjtés és tárolás nem egyedi jelenség a mai világban, sok tech-cég szintén él ezzel a lehetőséggel a nagyobb bevételszerzés céljából. Aki a Google alkalmazások valamelyikét igénybe veszi, az esélyes lehet arra, hogy személyes adatait a vállalat rendszere megfigyeli és eltárolja.
Az internetes szokások, valamint a világhálón véghezvitt cselekedetek, tevékenységek mind-mind a Google egyéni profilkészítéséhez járulnak hozzá. A keresőóriás által így megalkotott és nyilvántartott profilok által pedig egyénre szabott, testhezálló reklámokat, hirdetéseket kap a felhasználó a cégtől. Amennyiben az applikációk közül a Gmail, vagy akár a Youtube használatba kerül, a Google pontos leírást képes készíteni az egyénről.
A Google többek között képes arra, hogy megállapítsa:
– ki a felhasználó:
A tech-óriás ismeri a gép előtt ülő egyén kinézetét, a politikai, vallási hovatartozását, sőt, az egészségügyi állapotát is. A Google azzal is tisztában van, hogy hány csemete van a családban, és a gyermekek közül van-e olyan, akinek egyedi, speciális étkezést kell folytatnia.
– kik a felhasználó ismerősei, barátai:
A cég tudja, hogy a felhasználó kikkel és miről beszél, de a találkozók időpontjait és helyszíneit is ismeri.
– merre jár/járt a felhasználó:
A helymeghatározóval a vállalat képes figyelemmel kísérni az egyén útvonalait, úti céljait, valamint ismeri a felhasználó lakhelyét és munkahelyét.
– a felhasználó ízlésvilágát:
Az internetes böngészési előzmények alapján a Google bekategorizálja az egyén érdeklődési körét, hiszen a keresett recepteket, filmeket, videókat, cikkeket és boltokat figyelemmel kíséri.
– a felhasználó terveit:
Ahogy az egyén ízlését, úgy a jövőbeni terveit is a keresési előzményekből szűri ki a vállalat, hiszen ezekből könnyedén kikalkulálható a felhasználó elképzelése és hipotézise adott témakörökről, így a közeli és távoli jövőről is.
– a felhasználó online életét:
A keresőóriás tisztában van az összes felkeresett honlappal, és ismeri a könyvjelzőzött weboldalakat is.
Annak érdekében, hogy kevesebb információ kerüljön a Google látókörébe, érdemes egy-két beállítást eszközölni. Például ellenőrizni kell a Google irányítópult, a hirdetéskezelés, a mentett jelszavak, a fiókhoz csatolt alkalmazások, és a legutóbb használt eszközök beállításait.
Ahhoz pedig, hogy a cég által felhasználható személyes adatok mennyisége mérséklődjön, változtatni kell az adatvédelmi beállításokon, javasolt privát böngészőt alkalmazni, egyéb programot használni a keresésekhez, törölni a Google fiókokat, illetve kikapcsolni a helymeghatározót.

Comments are closed.