Ha egy kisgyermek nap mint nap annak van kitéve, hogy hallgatnia kell szülei veszekedéseit, illetve folyamatosan azt kell átélnie, hogy ordítoznak, kiabálnak vele, annak komoly következményei lehetnek.
A szakemberek szerint az ilyen körülmények között élő gyermekeknél nagyobb az esély a pszichés zavarok, a félelem, az aggodalom, az ingerlékenység, a trauma, és a magatartási problémák fokozott kialakulási esélyére.
Persze senki felett sem kell pálcát azonnal törni: időnként minden embert ki lehet hozni a sodrából, ami azzal jár, hogy a szülő leszidja gyermekét, és erélyesebben vagy hangosabban szól csemetéjéhez. Amennyiben ez csak néha következik be, az nem okoz károkat a gyermek lelkében, a folyamatos ordítozás azonban rányomja a bélyegét a gyermek pszichikai fejlődésére.
A fentieken túl a mindennapos veszekedések több negatív következménnyel is járhatnak.
Amennyiben a gyermek a másodszor megismételt mondanivalóra sem reagál, a kiabálás sem ér majd semmit, hiszen nem lesz kíváncsi az mondandó tartalmára, egyszerűen csak ijedtté válik a hangos szavaktól. Amelyik gyerekkel sokat ordítoztak, az a későbbiekben értelmezési problémákkal fog küzdeni. Felmérések pedig azt is bebizonyították, hogy a normál hangnem elősegíti a gyermek koncentrációját, így a higgadt kommunikáció a gyermek javára válhat.
Akivel sokszor kiabáltak gyermekkorában, nagy valószínűséggel ordítozós felnőtté válik majd. Ennek oka az, hogy a mintákat otthonról hozzuk, és a gyerekkori tapasztalatokat ültetjük át a saját nevelési módszereinkbe is.
Tehát amennyiben a kiabálás minden generációban „apáról fiúra” száll, vagyis mindenki viszi magával ezt a viselkedési mintát, akkor egy egész önbecsülés-hiányban szenvedő család alakulhat ki az unokákon keresztül a egészen nagyszülő dinasztiáig.
A legújabb kutatás alapján a stresszes környezetben élő gyermekek magatartása megváltozhat, és jóval szorongóbbá, idegesebbé, vagy erőszakosabbá is válhatnak. A hangos fegyelmezések, és a feszült, ideges hangnem hatása rövidtávú, ezért sem érdemes ezzel tekintélyt parancsolni. Hosszú távon sem formálja meg ez a módszer a gyermek – szülő elképzelése szerint elvárt – viselkedését, sőt, éppen ellenkezőleg: súlyos önbizalomhiányt okozhat.
Az Amerikai Gyermekgyógyászai Akadémia úgy véli, az ordítozós miliőben élő gyermekek önértékelése sérülhet, és minél több stresszes helyzet éri a csemetét, annál jobban csökkenhet önbizalma, és komoly depresszióba is süllyedhet.
A gyakori, hangos fegyelmezés azt eredményezheti, hogy a gyermek önbecsülése csorbát szenved, mert úgy véli majd, hogy ő nem elég jó, és mindenre alkalmatlan, sőt, hosszú távon mára egy hangos szó is félelemérzetet kelthet benne.