Komoly következményei lehetnek, ha a szülő ordítozik gyermekével

206

Ha egy kisgyermek nap mint nap annak van kitéve, hogy hallgatnia kell szülei veszekedéseit, illetve folyamatosan azt kell átélnie, hogy ordítoznak, kiabálnak vele, annak komoly következményei lehetnek.
A szakemberek szerint az ilyen körülmények között élő gyermekeknél nagyobb az esély a pszichés zavarok, a félelem, az aggodalom, az ingerlékenység, a trauma, és a magatartási problémák fokozott kialakulási esélyére.
Persze senki felett sem kell pálcát azonnal törni: időnként minden embert ki lehet hozni a sodrából, ami azzal jár, hogy a szülő leszidja gyermekét, és erélyesebben vagy hangosabban szól csemetéjéhez. Amennyiben ez csak néha következik be, az nem okoz károkat a gyermek lelkében, a folyamatos ordítozás azonban rányomja a bélyegét a gyermek pszichikai fejlődésére.
A fentieken túl a mindennapos veszekedések több negatív következménnyel is járhatnak.

Amennyiben a gyermek a másodszor megismételt mondanivalóra sem reagál, a kiabálás sem ér majd semmit, hiszen nem lesz kíváncsi az mondandó tartalmára, egyszerűen csak ijedtté válik a hangos szavaktól. Amelyik gyerekkel sokat ordítoztak, az a későbbiekben értelmezési problémákkal fog küzdeni. Felmérések pedig azt is bebizonyították, hogy a normál hangnem elősegíti a gyermek koncentrációját, így a higgadt kommunikáció a gyermek javára válhat.

Akivel sokszor kiabáltak gyermekkorában, nagy valószínűséggel ordítozós felnőtté válik majd. Ennek oka az, hogy a mintákat otthonról hozzuk, és a gyerekkori tapasztalatokat ültetjük át a saját nevelési módszereinkbe is.
Tehát amennyiben a kiabálás minden generációban „apáról fiúra” száll, vagyis mindenki viszi magával ezt a viselkedési mintát, akkor egy egész önbecsülés-hiányban szenvedő család alakulhat ki az unokákon keresztül a egészen nagyszülő dinasztiáig.

A legújabb kutatás alapján a stresszes környezetben élő gyermekek magatartása megváltozhat, és jóval szorongóbbá, idegesebbé, vagy erőszakosabbá is válhatnak. A hangos fegyelmezések, és a feszült, ideges hangnem hatása rövidtávú, ezért sem érdemes ezzel tekintélyt parancsolni. Hosszú távon sem formálja meg ez a módszer a gyermek – szülő elképzelése szerint elvárt – viselkedését, sőt, éppen ellenkezőleg: súlyos önbizalomhiányt okozhat.

Az Amerikai Gyermekgyógyászai Akadémia úgy véli, az ordítozós miliőben élő gyermekek önértékelése sérülhet, és minél több stresszes helyzet éri a csemetét, annál jobban csökkenhet önbizalma, és komoly depresszióba is süllyedhet.
A gyakori, hangos fegyelmezés azt eredményezheti, hogy a gyermek önbecsülése csorbát szenved, mert úgy véli majd, hogy ő nem elég jó, és mindenre alkalmatlan, sőt, hosszú távon mára egy hangos szó is félelemérzetet kelthet benne.

Comments are closed.