Egyre több német ujjába ültetnek mikrochipet

232

A svédek mellett a németek is mikrochipeket ültetnek bőrük alá. Mára már több ezren csatlakoztak ehhez a trendhez: a chipek segítséget nyújtanak a különböző jelszavakra történő emlékezésben, valamint a szerkezeteknek köszönhetően a használóknál folyamatosan „jelen vannak” tagsági kártyáik is.

Az I am Robot cég (melynek Sven Becker a tulajdonosa) az első és még egyetlen a németországi piacon NFC (Near field communication) chippeivel. Az alapötletet Becker barátjának kutyájában lévő chip szolgáltatta, valamint az amerikai Dangerous Things nevű vállalat.

Az I am Robot vállalat 2015-ben alakult, és mára már elmondható, hogy nagyjából 2000-3500 embernek van implantátuma a az ujjába ültetve. Persze nem ez a vállalat értékesítette az összes chipet (hiszen némelyek külföldön szerezték be az eszközt), és nem is mindegyiket német berkekben ültették be.

A chip rendelése Becker internetes oldaláról történhet, a termék megérkezését követően pedig egy testékszerekre specializálódott szakértő juttatja azt a bőr alá. Amennyiben igény van rá, természetesen a vállalat szakembere (a szolgáltatás ellenértékének befizetése után) is beülteti a chipet.
A mikrochipek vásárlói nem konvencionálisak, férfiak és nők szinte minden korosztályból és társadalmi rétegből küldenek megrendeléseket.

A beültetések oka többnyire a névjegykártyák, tagsági kártyák helyettesítése, azonban a felhasználás ennél jóval sokrétűbb lehet.

A mikrochip mellé vásárolhatók egyéb termékek is, például antennák, kilincsek, melyek kompatibilisek és használhatók a beültetett szerkezettel.

A használók körében nem jellemző a kényes adatok tárolása annak ellenére, hogy nagyon csekély az információk eltulajdonításának esélye a chipről.

Az adatlopáshoz ugyanis biztosan tudni kell, hogy az egyénnek van beültetett chipje, és a sikeres információ-eltulajdonításhoz még az is szükséges, hogy egy telefont 5 centiméter távolságon belül tartsanak a keze alatt. Valljuk be, ez lehetetlen próbálkozás.

Becker véleménye az, hogy egy pénztárca, vagy egy mobiltelefon ellopásának nagyobb a valószínűsége, mint a chip információinak eltulajdonítása.

Emellett úgy véli, ez a mikrochip-trend nem terjedt el eléggé a németek között, hiszen az infrastruktúra hagy bőven kívánnivalót még maga után: a hitelkártyájuk érintéses funkcióit is csak nem régóta használják.
Viszont amennyiben a bankok is működtetnék ezt a chipes technikát, sokkal gyorsabban elterjedne a módszer a német társadalomban a pénzügyek könnyebb intézése kapcsán.

Comments are closed.