Halálos szelfik

390

A kamerával rendelkező mobiltelefonok megjelenése óta létezik a szelfi, mint fogalom. Persze a szelfizők között is van különbség, az extrém önfotózók sok esetben rendkívül veszélyes körülmények között készítenek magukról fényképeket.

Ez a fotózkodás minden évben sok áldozatot követel, és a 2018-as év sem volt kivétel a szörnyű statisztika alól.

Egészen hihetetlen, hogy milyen felelőtlenül és könnyedén kerülnek emberek a halál markába, hiszen a szelfizők többségének fogalma sincs arról, mit vállalnak egy-egy „jól sikerült” képért, és a fotókért cserébe kapott like-okért.

A 2018-as szelfi halállistán elképesztő balesetek találhatók:
fotó a medvével
Az év legelvetemültebb szelfizője május 2-án az indiai Nabarangpurban egy sebesült medvével akart fényképezkedni. Az állat darabokra tépte őt.
fotó 60 méteres sziklákon
A görögországi Keratsini-ben egy tinédzser fiú szeretett volna a 60 méteres sziklák mögött elnyúló parkkal a háttérben szelfit készíteni április 20-án, és bár felmászott a félelmetes magasságba a fotó kedvéért, ott egyensúlyát vesztette, és a kép elkészülte előtt a lezuhant a mélybe. Szörnyethalt.
fotó a vonat tetején
A horvátországi Zágrábban január 08-án egy 14 éves fiú akart képet készíteni egy vagon tetejéről, ahol a villamos felső-vezeték elérése miatt áramütést szenvedett. Teste óriási lángokban égett, meghalt.
fotó a vonat előtt
2018. februárjában egy 22 éves lány Thaiföldön akart egy fotót készíteni száguldó vonattal a háttérben. A kiválasztott helyszín a bangkoki Samsen állomás volt, a vonattól mért biztonságos távolság azonban nem volt megfelelő, a lányt a nagy-sebességű vonat magával sodorta, és teste a jármű alá került. Esélye sem volt a túlélésre.
fotó a hegytetőn
A brazil Corumbá-tónál lévő sziklákon mászott fel egy 34 esztendős férfi a csodálatos háttér reményében 2018. április 30-án. A szemtanúk azt nyilatkozták, hogy a turista egyre inkább a szikla széle felé araszolt, majd a telefonja beállítását követően még egy lépést akart tenni hátrafelé, amikor megcsúszott a kavicsokon, és lezuhant, közben pedig sziklának ütközött. Ennek következtében vélhetően eszméletlenné vált, így esett a vízbe, ahonnan már nem jött ki élve.
közös fotó a 30 méter magas falon
Potrugáliai nyaralásuk megörökítéseként egy szerelmespár felmászott egy 30 méter magas fal legtetejére 2018. júniusában. Ott azonban az erős széllökések miatt mindketten elvesztették egyensúlyukat, és a mélybe zuhantak, szörnyethaltak.

Comments are closed.