Napjaink rejtőzködő törzsei

247

A mai modern társadalomban bárki könnyedén betekintést nyerhet a világon zajló eseményekről, illetve bármiről, ami felkelti érdeklődését, és ehhez még csak el sem kell hagynia otthonát. Régebben ez abszurdnak tűnt, jelenleg viszont óriási mennyiségű adathalmaz érhető el az internetnek köszönhetően, így nincs olyan információ, melyhez ne lehetne hozzájutni. Az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy léteznek a bolygónkon olyan szekciók, ahova még nem tette be a lábát a modern technológia, a korszerű társadalomfejlődés. Az ismeretek alapján ma négy olyan szektor van a Földön, ahol elszigetelt embercsoportok élik mindennapjaikat. Ezek a törzsek a jelen információk alapján még nem létesítettek semmiféle kapcsolatot a modern emberekkel.

Kelet-India
Kelet-India és az Andaman-szigetek közti távolság több száz kilométer. Ezeket a szigeteket régen, nagyjából 26.000 esztendővel ezelőtt egy földhíd kapcsolt Indiához. A talajmozgások előtt a törzs pár érdeklődő tagja átszökött a földrészre, majd a szigetlakók is jelentősen megfogyatkoztak a természeti csapások, és az agresszív atrocitások miatt, vagyis mára csupán 500 fő lehet a lélekszámuk.

A Sentinel-szigetek északi oldalán szintén van egy izolált népcsoport, melynek a létszáma minimum 15, maximum több száz főre tehető. Ez a törzs vélhetően a 2004-es szökőár következtében lényegesen megfogyatkozott.

Amazonas
Nagyjából 100 néptörzs él az Amazonas esőerdejében. Néhányuk már kapcsolatba került a külső miliővel, de vannak, akik kábítószer csempészek zsákmányaivá váltak. Legnevezetesebb helyi törzs a Kawahiva, mely folyamatos vándorlásai miatt beazonosíthatatlan lakóhelyen él. Eszköztáruk fejlett, hiszen a mézgyűjtéshez létrát, halászathoz pedig speciális, maguk által alkotott szerszámot használnak.

Dél-Amerika
Peru, Bolívia, Guyana, Venezuela, és Francia Guyana területein is élnek elszigetelt népcsoportok, róluk azonban kevés információval rendelkezünk. Annyi biztos, hogy a Peruban élő törzsek a folyamatos erdőirtások miatt veszélyeztetettek, sokukat favágók ölnek meg. Ezeknek az agresszív fellépéseknek is köszönhető a fokozott gyanakvásuk a földrészről érkező publicistákkal és tudósítókkal szemben, így a külső miliővel semmiféle kapcsolatot nem alakítanak ki.

Pápua Új-Guinea
Ezen a részen nagyjából 44 izolált népcsoport él. Mivel azonban a területen sok a fával, erdővel borított rész, ez az adat korántsem biztos, hogy megfelel a valóságnak. Ahogy az előbb említett perui népcsoportok, úgy ezek a törzsek is tartózkodók és gyanakvók a külvilággal szemben, hiszen rendszeres az erőszak, az agresszivitás, és az emberölés. A törzsekben sokan vadásznak, halásznak, gyűjtögetnek. A szektorba az indonéz hatóságok rendelete szerint tilos a bejárás.

Kockázatos ismerkedés
Az izolált törzstagokkal való találkozás egyáltalán nem kockázatmentes. Azon népcsoportok, melyeknek volt már “dolguk” a modern civilizációval, sok esetben negatív tapasztalatokkal gazdagodtak ezen a téren. Például a kábítószer csempészek úgy kínozták és tették őket közszemlére, mintha csak cirkuszi jószágok lennének, sokuk otthona pedig az erdők tizedelése miatt vált semmivé. Azok a népcsoportok pedig, akik a törzsön belül történteken felül még nem tapasztaltak semmit (tehát nem is találkoztak idegenekkel) úgyszintén gyanakvóak és erőszakosak.

Comments are closed.