
Pontosabb meteorológiai jelentések jönnek
Az eltervezetthez képest késve, nemrég azonban sikeresen az űrbe bocsátotta az Európai Űrügynökség a harmadik MetOp-szatelitet is. A MetOp-C névre hallgató műholddal és a már két működő egységgel együtt – illetve a három szatelit egy rendszerbe kapcsolásával – jóval precízebb időjárás-előrejelzések készülhetnek.
A BBC tudósítása alapján a műholdat Francia Guyana területéről indították az űrbe 2018.11.06-án, küldetése pedig az, hogy bolygónk körül cirkulálva a meteorológiai jelentésekhez szükségek adatokat összeszedje.
Bár a berendezést akkor készítették, mikor a másik két műholdat, ennek az eszköznek az űrbe bocsátását későbbre halasztották. Így van olyan egység rajta, ami már tizenhét esztendős.
A szakértők nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget, úgy vélik, hogy nem lesz probléma a szerkezet működésével, hiszen az eszköz az űrbe bocsátása előtt elvégzett próbák alatt is hibátlannak bizonyult. A szerkezet egészen addig fogja ellátni feladatát, míg az újabb műholdakat az űrbe nem lövik, és el nem kezdik azokat használni. Bár úgy tűnik, ez nemsokára be is következik.
A nemrég fellőtt szatelit a többi műholdhoz képest sokkal sekélyebben, 800 kilométer magasan kering a Föld körül. Az alacsonyabb röppálya oka kézenfekvő, hiszen a feladata az atmoszférában lévő összefüggések analizálása: az eltérő magasságokban lévő párakoncentráció és hőmérséklet vizsgálata.
Vagyis az új rendszer jóval produktívabb lehet majd a jelenleginél, hiszen az első két MetOp-szatelit űrbe lövése is 27 százalékkal leredukálta az egy napra lebontható téves prognózisok számát.
Comments are closed.