Gondolattal irányítható okostelevíziót fejlesztenek

232

Az egyik legnagyobb technológiai óriásvállalat, a Samsung svájci szakemberekkel együtt fejleszti ki az okostelevíziók új típusát, melynek fő célja a fogyatékkal élő emberek életének megkönnyítése, hiszen főként ők az új innováció célközönsége.

Párhuzamosan azzal, hogy a Samsung új készüléke, az összehajtható okostelefon világszintű bemutatása történik, a cég a tévék piacán is nagyszabású újításokat tervezget. A CNET közlése alapján ugyanis a televíziók új forradalma jöhet el, ezen eszközök működését pedig nem hagyományos távirányító, hanem az emberi agy kezeli majd.

Az innováció, mely a Project Pontis nevet kapta, a Samsung vállalat és egy svájci szakembercsapat közös „gyermeke”, céljuk pedig a mozgássérültek helyzetének enyhítése. Tervük olyan program létrehozása, mely az agyi hullámokat parancsokká alakítja, ezzel biztosítva a gondolattal történő hangerő-változtatást és csatornaváltást.

A szoftver pillanatnyilag az agy hullámait a szemgolyó mozgásával egyetemlegesen vizsgálja, így képes tulajdonképpen annak megállapítására, hogy mi is a felhasználó kívánsága. A közeljövőben azonban csak az agyi hullámok monitorozásával szeretné elérni a dél-koreai vállalat a gondolattal irányítható működtetést.

Vagyis elég lenne csak arra gondolni, hogy a szabályozni akarjuk a hangerőt, és a televízió máris teljesíti a kívánt feladatot.

Az eszköz elkészülésének időpontjáról egyelőre nincs információ, az azonban egyértelmű, hogy elsőként nem a kereskedelmi fogyasztók, hanem a fogyatékkal élők juthatnak majd hozzá az új termékhez.

Comments are closed.