Sötétség a tolvajok miatt

276

Azok a tolvajok, akik megrongálják, vagy ellopják a nagyfeszültségű áramhálózat berendezéseit, komoly károkat okoznak, sőt, akár egy egész várost is áram nélkül hagyhatnak. A Nemzeti Közművek szerint ezzel persze nemcsak a személyes egészségüket, és testi épségüket veszélyeztethetik a bűnözők, hanem több 10.000 embertársukat is anyagilag megrövidíthetnek.

A bűnelkövetők például nemrégiben a Nemzeti Közművek egyik kiskunhalasi állomásán loptak trafóolajat, ami kis híján az egész város áramellátását megbénította. A cég ehhez kapcsolódóan azt is közölte, a Nemzeti Közművek állomásainak zónája rendkívül veszélyes terep.

A Nemzeti Közművek trafói egytől egyig komoly technikai felkészültségűek, így például egy esetleges külső fizikai behatás, vagy jogtalan behatolás esetén azonnali jelzést továbbítanak a központba; a vállalat biztonsági szolgálata pedig ez alapján abban a pillanatban képes és köteles eljárni.

Az áram alatt lévő berendezések rombolása nemcsak a tolvajok testi épségének veszélyeztetését, hanem akár az energiaszolgáltatás megszűnését is jelentheti, amivel pedig egy teljes település árambiztosítása is kétségessé válhat.

A berendezés a trafóolaj kifolyatásával elromlik, így az ezen transzformátor segítségével kiszolgált lakossági fogyasztóknak is komoly veszteséget kell kiállniuk, hiszen adott területen élők a szerkezet cseréjéig egyáltalán nem jutnak energiához.

A normális áramellátás ilyen esetekben számos szektorban átmenetileg megbénulhat, a kifolyt trafó olaj környékén pedig – környezetvédelmi szempontok miatt – a talajt is kármentesíteni kell.

Comments are closed.