Tényleg élénkít a koffein?

429

Sokan kávéval indítják a reggeleiket, majd a nap folyamán több adagot is fogyasztanak belőle. A kávé mellett persze vannak egyéb ételek, italok, melyek tartalmaznak koffeint. Vajon tényleg élénkítően hat az emberi szervezetre a koffeintartalom a teában, kávéban, vagy csokoládéban?

A koffein az emberi idegrendszerre fejti ki hatását, fogyasztása a pulzus felgyorsulását, a vérnyomás emelkedését eredményezi. Ezek szinte a fogyasztás után azonnal jelentkeznek, ahogy a hangulat javulása és az aktivitás emelkedése is megfigyelhető. A koffein gyors hatása miatt sok fogyasztó pár perc múlva érzi a változást, ami addig áll fenn, amíg a szervezet lebontja az anyagot. Ennek ideje több tényező függvénye.

A koffeinre minden szervezet másképpen reagál, valakinél tovább tart, míg másoknál előbb tapasztató az általa nyújtott élmény múlása. Bizonyos rétegnek – beleértve az állapotos nőket és a nehezen alvókat – ajánlott a koffein kisebb mennyiségben történő fogyasztása, vagy akár teljes megvonása.

Érdekes adat, hogy 5 óra a koffein felezési ideje, ami azt az időt mutatja, mikor szívódik fel a szervezetben az egyidőben elfogyasztott összes koffein mennyiségének fele. Vagyis 40 milligramm koffein elfogyasztása után öt órával még 20 milligramm marad a szervezetben.

Legjellemzőbb, hogy koffein fogyasztása után 15-45 perc után jelentkeznek annak hatásai, ezt követően pedig a máj megkezdi annak lebontását. A koffeinre érzékenyek viszont akár órákkal később, vagy másnap is érezhetik hatását, sőt, a kor, a testsúly, a vegyületre való érzékenység, és az elfogyasztott mennyiség is mind-mind befolyásolhatják a hatás időtartamát.

Aki rendszeres fogyasztó, annak szervezete akár teljesen ellen is állhat a koffeinnek, aminek eredményeképp pedig elmaradhatnak a vegyület tipikus hatásai.

Összességében tehát nem szabad túlzásba vinni a koffeinbevitelt, és figyelni kell arra is, hogy nem csak a tea, a kávé, vagy az energia-, és üdítőitalok, hanem a csokoládé, illetve néhány gyógyszer is koffeintartalmú.

Comments are closed.