3. nem az osztrákoknál

215

Ausztriában lehetővé teszik alternatív nemi hovatartozások bejegyezhetőségét, és ehhez még alkotmányukat sem kell módosítaniuk. Mégpedig azért nem kell megváltoztatni, mert az nem korlátozza a harmadik nem lehetőségét.

2018.06.29-én határozott Ausztria alkotmánybírósága a 3. nemről, ami az interszex nevet viseli.
Ez a nemi identitás könnyebbség azon embereknek, akik teljes mértékben sem nőnek, sem férfinak tartozónak nem tartják magukat. Szomszédainknál már anyakönyveztetni is lehet ezt a harmadik azonosságtudatot.

Az alkotmány módosítása nélküli lehetőséget a bíróság azért engedte, mert az az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikke szerint biztosítani kell az emberek nemi identitását, társadalmi beilleszkedését, így óvni kell a különböző nemi hovatartozású embereket a többiek elnyomásától.

A harmadik nem megnevezéséhez is javaslatokat tett a bíróság, elhangzottak például az „eltérő, a köztes, vagy a nyitott” szavak. A végső döntést azonban a parlament hozta meg.

2017. novemberében a németországi alkotmánybíróság is ilyen megoldást közölt a harmadik nem kérdéséről.

Ausztriában ez a téma egy felső-ausztriai állampolgár kérésére került terítékre, aki nem használhatta a „köztes”, vagy más megnevezést nemi hovatartozásának megjelölésekor. Beadványát a helyi polgármester és az illetékes bíróság is visszautasította.
A döntésről Ausztria pártjainak megoszlott a véleménye.

Harald Stefan, az osztrák jobboldali párt, az FPÖ szóvivője szerint ez a határozat nem érthető, ráadásul még a nyugdíjkorhatár és a sorkatonaság kérdéskörökben is problémás.
Mario Lindner, az osztrák ellenzéki párt, az SPÖ szóvivője szerint viszont az ítélet fontos állomása az egyenlő bánásmód témakörének, hiszen az új nemi identitás által az ezt választó emberek helyzetük megbecsülését is kivívják.

Niki Scherak, az osztrák ellenzéki liberális NEOSZ frakcióvezetője úgy nyilatkozott, hogy „végre megérkeztünk a 21. századba”. Közleményében viszont kiemelte, hogy további lépésekre van szükség a hátrányos nemi megkülönböztetés elleni fellépéshez, például engedni kell a szülőknek, hogy maguk döntsenek gyermekük születésekor annak nemi identitásáról.

Comments are closed.