7 esetben azonnali vérvétel javasolt

2 345

A vérvétel nem csak akkor lehet aktuális, ha az orvos beutalót ír róla.
A betegségek nagy részét ugyanis a vérvétel segítségével könnyen ki lehet szűrni, illetve meg lehet előzni azokat az eredmények birtokában. A vérvétel ezen okok miatt tehát évente ajánlott, az éves vérvétel mellett azonban bizonyos esetekben javasolt a labor gyakoribb meglátogatása.

Valójában mit mutat a vérvétel eredménye?

A vér nem csupán az emberi test része: mintegy jelzőrendszerként működik a szervezetben. Megváltozása jelzi ugyanis a betegségek meglétét. Ha a vérben lévő fehérjeszám alacsony, immunrendszeri hibára utal, ha magas, akkor pedig gyulladást jelez.
Bizonyos kórokozók kimutathatók a vérből speciális festékek segítségével, a hormonokra, az enzimekre és a sókra irányuló vizsgálatok a máj, a vese, és a hormonrendszer állapotát hivatottak kimutatni. A kórokozók megfékezésére képződő antitestek jelenléte is megállapítható a vérben, így kiderülhet, hogy egyszerű fertőzésről, vagy komolyabb betegségről (pl: rákról) van e szó.
A vérsüllyedés elemzések pedig a testben lévő gyulladásokat mutatják ki.
Összegezve tehát a laborba érdemes évente, az alábbi tüneteket tapasztalva pedig azonnal ellátogatni.

Folyamatos fáradtságérzés, kóros sápadtság

A gyengeség érzése több típusú betegségre is utalhat.
Persze a tavaszi fáradtság miatt nem kell aggódni, az egy természetes állapot a tél után jelentkező vitaminhiányos állapot miatt.
A fáradtság többnyire a vashiány következménye, ahogy a sápadt bőr is. Ez az állapot szerencsére könnyen és gyorsan kezelhető.
Azonban lehetnek komolyabb okai is a folyamatos gyengeségérzésnek, így a pontos kórkép felállításához mindenképpen javasolt a vérvétel.

Fejfájás

A hideg-, és a melegfrontok váltakozása, illetve a hormonváltozások okozhatnak fejfájást, migrént. Kóros fejgörcsnél azonban indokolt a vérvétel, hiszen ebben az esetben nem biztos, hogy egy egyszerű kialvatlanság, vagy stressz okozza a panaszokat, lehet ez a tünet egy kialakulóban lévő stroke jele is, főleg, ha szédülés, hányinger is kíséri.
Emellett a fejfájás megjelenhet vércukor-, és vérnyomás problémák esetén is, így javasolt a laborvizsgálat.

Fülzúgás

A fülzúgás több betegségre is utalhat. Jelezhet magas vérnyomást (ami egy egyszerű vérnyomás-méréssel előzetesen kideríthető), vitaminhiányt, vagy okozhatja hosszú ideje tartó középfül-gyulladás is, így szükséges elvégeztetni egy vérvételt a kapcsolódó komoly betegségek felderítése miatt.

Látásproblémák

A homályos látást többnyire cukorbetegség okozza, de magyarázata lehet a vérnyomás-ingadozás is. A két betegség kombinációja akár egy komoly agyi, és/vagy szívtragédiát is okozhat, így ezeket érdemes egy egyszerű vérvizsgálattal kiszűrni.

Intenzív menstruációs vérzés

A túl bő, vagy túl gyakorta jelentkező menstruáció előidézhet vérszegénységet, ami szédülést, sápadtságot okoz.
A normálistól eltérő vérzés mögött elhúzódó betegségek, köztük a hormonális problémák is laborvizsgálattal megállapíthatók.

Szédülés

A gyakori szédülés, ájulás rendkívül veszélyes, és számtalan betegség állhat a hátterében. Okozhatja terhesség, vérszegénység, nagy mennyiségű vitaminbevitel, vagy komolyabb betegségek is. A konkrét ok kiderítéséhez megoldást jelent egy vérvizsgálat.

Véres széklet, vizelet

A véres vizelet húgyúti megbetegedést, a véres széklet pedig több betegséget is jelezhet (a legenyhébb aranyért és a legkomolyabb vastagbélrákot is beleértve). A laborvizsgálat ezekben az esetekben is nagyon fontos.

Mi kell a problémamentes vérvételhez?

Javasolt laborvizsgálat előtt sok folyadék (víz) fogyasztása, ez elősegíti ugyanis a vénák láthatóságát és a vér besűrűsödésének megakadályozását, amik nagyban megkönnyítik a vér levételét.
Sok esetben fontos az éhgyomri megjelenés, ilyenkor érdemes élelemmel indulni, és a rosszullétek elkerülése érdekében azt a vérvétel után elfogyasztani.

Comments are closed.