A drónok bevetése

173

Napjainkban sokrétűen alkalmazzák a drónokat országunkban is. Például nemrégiben alkalmaztak ilyen szerkezeteket személyek kereséséhez és veszélyt jelentő, elszökött medve felkutatásához is.
Ez azonban még csak a kezdet, a jövőben fejlesztések várhatók, így hamarosan találkozhatunk akár „gondolkodó” drónokkal is.

A repülő masinákat az afrikai területeken éjszakai orvvadászok felkutatására használják. Ehhez mindössze hat hónapon keresztül okosították a drónokat 40.000 fotó bevetésével úgy, hogy hőkamera segítségével meg tudják különböztetni az embert a többi élőlénytől, majd képesek legyenek kiszűrni a normáltól eltérő viselkedésű egyéneket. Így ezek az eszközök alkalmasak automatikus felkutatásra, vagyis az emberi közbenjárás nélküli működésre.

A kutatók azon munkálkodnak, hogy ehhez hasonlóan intelligens rendszert fejlesszenek ki normál drónokokhoz, amik majd egyidőben, akár nagy embertömegben is képesek lesznek kipécézni az abnormálisan viselkedő egyéneket, és a kétes szituációkat.

Ezt a DSS rendszert (Drone Surveillance System) úgy tanítják majd be, hogy a véletlenül elhagyott és a szándékosan valamilyen célból elhelyezett poggyász között különbséget tudjon tenni, valamint egy tömegrendezvény alatt ki tudja szűrni a verekedőket, támadókat.

Az intelligens drónok persze megosztják a közvéleményt, hiszen sokan fokozottabb védelmet, mások potenciális veszélyt éreznek a gépek jelenléte kapcsán.

A realitásnál maradva azért felmerül a kérdés, hogy vajon hová fog fajulni a drónok önhatalmú ítélkezése arról, hogy mi és ki számít kétesnek, vagy gyanúsnak?

Comments are closed.