Áttörés a Parkinson-kór kezelésében

511

Japán szakértőkből álló csapat új kezeléssel gyógyítaná a Parkinson-kórt, mégpedig átprogramozott őssejteket ültetnének az agyba. Már elkezdték a kórházi teszteket, amivel áttörést hozhatnak a betegség gyógyításában. A 2017-es évben már voltak eredmények, a Kiotói Egyetem szakemberei ugyanis sikeres kezeléseket végeztek majmok agysejtjein bizonyos humán indukált plupotens sejtekkel (iPS). A teszt során visszaállították az állatok agysejtjeinek helyes működését.

A Parkinson kór manapság egyre elterjedtebb betegség, ami kéz-, és lábremegéssel, és a test merevségével jár. Ezeket a tüneteket a dopamin-előállító neuronok csökkenő száma eredményezi az agyban. Sajnos csak enyhíthetők a panaszok, a teljes gyógyulásra még nincs megfelelő gyógyító eljárás.
A Kiotói Egyetemen is használt iPS sejteket úgy alkotják meg, hogy a test érett sejtjeit (amit a bőrből vagy a vérből nyernek ki) átprogramozzák embrionális őssejté, majd dopamintermelésre hivatott agysejtekké változtatják.

Takahasi Dzsun, a Kiotói Egyetem iPS-seket kutató központjának szakembere úgy nyilatkozott, hogy ez a teszt egyedülálló a világon, hiszen még sohasem használtak fel iPS sejteket embereken Parkinson-kór gyógyítására.

A kutatás irányítója Jamanaka Sinja, akinek a neve ismerős lehet, hiszen 2012. évben John Gurdon brit szakértővel közösen orvostudományi Nobel díjban részesült az érett sejtek iPS sejtekké alakításáért.
A teszteket a Kiotói Egyetem kórházában kezelt (és a közülük kiválasztott) betegeken végzik el.

A kutatók a kifejlesztendő kezelést tb által támogatott ellátás formájában tennék elérhetővé.
Sok helyen, így Írországban és Latin-Amerika több országában is tiltják az embrionális sejtfelhasználást, de mivel a fejlesztendő eljárás csupán iPS sejtekkel történik, ez általánosan elfogadott megoldást jelenthet a Parkinson-kór gyógyításában.

A kórházi tesztek alapján a Sumitomo Dainippon gyógyszervállalat jelezte, hogy 2023. tavaszán indítaná is az alkalmazható gyógyszer értékesítését.

A klinikai teszteknél más emberekből nyert (és az egyetemben elzárva fenntartott) idegen sejtek kerülnek beágyazásra a kiválasztott betegek agyába. Természetesen a beültetésre kerülő sejtek csak megfelelő immunitással bíró emberektől származhatnak, ezzel is növelve a idegsejtek beágyazódásának sikerességét.
Japánban nagyjából 160.000-en küzdenek a Parkinson-kórral, a betegeg túlnyomórészt az 50. életévüket már betöltötték, az társadalom idősödése következtében pedig rohamosan nő a betegek száma.

Comments are closed.