Előrendelhető az új eszköz, ami jelzi az étel fogyaszthatóságát

161

Újabb hasznos tárgy jelenik meg hamarosan a piacon: egy olyan kütyü, ami csipogással jelzi az étel szavatossági idejének közelgő lejártát.

Az innováció az Ovie nevű cégnek köszönhető, a vállalat tulajdonképpen az élelmiszer pocsékolásának visszaszorítását szeretné elérni ezzel a fejlesztéssel. Persze az ételpazarlás redukálása mellett a fogyasztók költségei is jelentősen csökkennek majd az okos eszköz használatával.

Miközben a világ egyik részén az éhezés mindennapi problémát jelent, addig a világ másik részén folyamatos a pazarlás. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének kalkulációi alapján 1,3 milliárd tonna étel végzi hulladékként évente. Ez az óriási mennyiség nagyjából 216.666.666 afrikai elefánt testsúlyával egyenlő.

Arról nem is beszélve, hogy a kidobott élelmiszer mennyisége nemcsak erkölcsi problémákat vet fel. Hiszen az említett 1,3 millió tonna étel elkészítése jelentős mértékű üvegházhatású anyag légkörbe kerülését is okozza: az összes káros gáz-kibocsátás 8 százaléka írható erre a számlára. Ezt pedig csak tetézi az ételelőállításhoz használt vízpocsékolás.

Az élelmiszerpazarlás visszaszorítása közös érdek, azonban egyénileg is tenni kell az ételhulladék csökkentéséért. A változtatás alapja lehet a tudatosság, és annak figyelemmel kísérése, hogy a hűtőbe, vagy a spájzba milyen ételek kerültek, illetve azok meddig fogyaszthatók. A szavatossági idők észben tartása persze egyáltalán nem egyszerű, a megoldást az Ovie terméke jelentheti.

Az Ovie újdonsága a Smartware nevű szenzor, aminek feladata annak figyelemmel kísérése, milyen élelmiszereket tárolunk, és mikor van azok lejárati ideje. A feladat elvégzésére 3 féle eszközt is fejlesztettek. Az egyik a vállalat saját gyártású dobozának fedelébe építhető, a másik ételtasakok lezárására való, a harmadik pedig további ételek lejárati idejének jelzésére szolgál (például a rendelt élelmiszer dobozára tehető).

A szenzor megérintése után a kapcsolódó applikációval beállítható az étel, amit figyelni szeretne a fogyasztó. A fejlesztés az Amazon okoshangszórójával is összehangoltan tud működni, tehát az is megoldható, hogy az Alexa részére a felhasználó az összes lényeges információt (például az élelmiszer típusát, és annak szavatossági idejét) megadja.

Amennyiben a vizsgált élelmiszer még lejárati időn belül van, az érzékelő zöld színnel világít. A szavatossági idő közeledtével sárga színre vált, a lejárt ételt pedig piros színnel mutatja.

A szenzor fejlesztői azt nyilatkozták, hogy az eszköz akkumulátora akár 12-18 hónapig is üzemel egyetlen feltöltéssel, a további működtetéséhez pedig szükséges egy csatlakozóaljzatba köthető hub, ami a világhálóra csatlakozva támogatja a kapcsolatot.
Az okoseszköz minimum ára 60 dollár, vagyis 16.000 forint. Előrendeléseket már fogadnak az Ovie-nál, a kiszállításokat azonban csak 2019. február hónapjában kezdik meg.

Comments are closed.