Komoly betegség után is van esély a gyermekáldásra

746

Új technológiai innováció van készülőben: emberi szövetből állítanak elő mesterséges méhet. Ez az orvosi megoldás sokaknak jelenthet a jövőben segítséget a gyermekvállaláshoz. Legfőképp azoknak a nőknek jelenthet ez az áttörés megoldást, akiknek egy régebbi betegség következményeképpen nem lehet gyermekük. Dán szakemberek már végzik a kutatásokat, melyek eredményeképp emberi szövetekből és petesejtből tudnak előállítani mesterséges méhet, ami a daganatos betegségekkel kezelt nőknek segíthet.
Már prezentálták is a nagyközönség előtt a koppenhágai szakemberek a kísérletükként létrehozott méhet, amiben az embrió képes heteken keresztül is életben maradni. Az innováció esélyt adhat az eddig gyermeket vállalni nem tudó, kemoterápiával vagy sugárkezeléssel gyógyított nőknek. Persze ez a mesterséges méh nem csak az egykor rákkal küzdött nőknek adhat reményt, hanem az egyéb, termékenységi problémákkal összefüggő, komoly kezeléseken átesett, vagy akár korai klimaxban szenvedő nőknek is.

A kutatók számításai szerint a mesterséges női uterus 5-10 év múlva lesz csak alkalmas gyermekvállalásra. Ahogy azt Barcelonában, a Nemzetközi Humán Reprodukciós És Embriológiai Tudományos Társaság ülésén szemléltették, a kísérletek az egértesztek szintjén tartanak jelenleg. A szakemberek a tesztek során emberi tüszőket és az azokban rejlő petesejteket ültettek be kisegerekbe. (Persze nem embriók beágyazásáról van szó.) Az első kísérletek hatékonynak tűntek, a szövetek egy harmada ugyanis három hét elteltével is életképes maradt.

Comments are closed.