Miért érzékeljük eltérően az idő múlását?

Már az ókori egyiptomi és mezopotámiai ember is használt nap-és vízórákat az idő megállapításához. Sok idő kellett, mire megjelent a pontosabb eredményeket adó Vacheron Constantin fifty Six konográf, majd az annál is precízebb atomóra.

Ezt követően az időt kényelmesen, és pontosabban mérhették.
Ennek ellenére azonban az idő múlásának érzékelése minden embernél más.
Hiába tudjuk, hogy egy perc hossza 60 másodperc, egy óráé pedig 60 perc, egyénenként és életkoronként eltérő az idő-mértékegységek múlásának érzékelése. Holott elméletben mindig egységnyi ideig tart egy-egy perc, nem véletlenek a „rohan az idő”, vagy a „nem megy az idő” kifejezések. Hiszen az órákon jelölt idő, és a perszonális időészlelés eltérő lehet. Az egyéni időérzékelés a személyes fejlődés és az adott életszakasz függvénye is.

Az időt másodperc, perc, óra, nap, hét, hónap, évszak, év viszonylatban mérjük, a valóságban azonban saját megítélésünk szerint szabályozódik belső ritmusunk, úgymint az alvásidő, vagy a perszonális időérzet is. Ez, és a megélt emlékek is közrejátszanak abban, hogy miként vélekedünk egy-egy időtartam hosszáról.
A kisgyermekek időérzéke jóval fejletlenebb a felnőttekénél, ezért is van az, hogy minél kisebb a gyermek, annál rövidebb időtartamokban gondolkodik. Példa erre a kisgyerek fájdalmas sírása, ami annak tudható be, hogy ő a jelen pillanatban megélt rossz élményről úgy vélekedik, mintha egy soha véget nem érő problémáról lenne szó.
Gyakori felnőttek esetén is a belső időérzékelés és a külső, valós idő közti eltérés.

Az idő észlelése függ a szubjektív figyelemszinttől, illetve a testi és lelki harmóniától. Ha valami nagyobb koncentrációt igényel, vagy unalmas perceket élünk át, az idő múlása lassabbnak hat. Kitűnő példa erre az angol közmondás, miszerint „watched pot never boils”, vagyis „figyelt fazék sosem forr”.
Vannak helyzetek, mikor épp az ellenkezője történik, és rohan az idő. Ez akkor tapasztalható, ha egy időben több feladattal kell megbirkóznunk, hiszen ilyenkor a figyelmünk megoszlása miatt képtelenek vagyunk a rész-teendőkre fókuszálni.

A perszonális időérzet attól is függ, hogy az adott történések milyen érzéseket keltenek. A rossz élmények, depressziós állapotok lassítják az időt, ahogy a rettegés és a félelem is: hiszen egy riasztó élmény közben az idő érzékelése ólomlábakon jár. Ez a magyarázata annak, miért jegyzi meg jobban az elme a negatív, fájdalmas ingereket, mint a pozitívakat.
Ennek túlélési okai is vannak, hiszen a rossz emlékek tanulságokat hordoznak, amik segítenek a további életszakaszokban.

Egy jó film, vagy koncert alatt azonban repül az idő.

Az életkor előrehaladtával változik az időérzet is, amihez az észlelő folyamatok pozitív változása is nagyban hozzájárul. Az idő múlásának érzékelése a feladatokra szánt időn, vagy a feladatok közti figyelemmegosztáson is múlik. Ez a teljesítmény adott életkorig emelkedik, majd minimális stagnálást követően hanyatlani kezd, viszont bármekkora is az életkor, a változások minden esetben hatást gyakorolnak a belső időérzékelésre.
A történések időtartamára vonatkozó észlelések az öregedéssel együtt változnak, ami az emlékekkel magyarázható. Egy elmélet, a proportional theory szerint az életkor előrehaladtával pontosabb impressziók figyelhetők meg az időtartamok (perc, óra, nap, stb.) megítélésében. Jó példa erre egy családi nyaralás, mikor a gyerekek sűrűn kérdezgetik, meddig tart még az út. Ennek oka, hogy időérzékük jóval fejletlenebb, mint a felnőtteké.

Az elmélet alapján egy 50 esztendős ember tízszer olyan sebesnek érzi az idő múlását, mint egy 5 éves gyermek. Ennek magyarázata, hogy az idő múlásának észlelése kisebb részekre oszthat egy-egy életszakaszt, amennyiben maga az élet a hasonlítási alap. Vagyis minél idősebb az egyén, annál rövidebbnek érzi az elillanó időszakaszokat. Az is tény, hogy a legdinamikusabb emlékképek 15-25 éves korban keletkeznek, és az ebben az időszakban szerzett impulzusoknak kihatásuk van a további életszakaszokra.

Ez hozzájárulhat annak magyarázatához is, hogy idősödve miért tűnik jóval gyorsabbnak az idő múlása: hiszen az öregedéssel egyre távolodik az ominózus életszakasz.