Új okos eszközök a konyhában

241

A huszonegyedik századi technológiai fejlődés az élet minden területén töretlen, így mára már számos új innováció, sok-sok okos-eszköz könnyítheti meg a konyhai feladatok elvégzését is.
Sokan még nincsenek tisztában azzal, mit is jelent az, hogy egy készülék okos. Röviden megfogalmazva olyan eszköz, mely képes – minimum részben – az önálló működésre, és többnyire vezeték nélküli hálózathoz kapcsolódik.

Okos serpenyő
Az intelligens edényben található érzékelők mérik a benne lévő élelmiszer súlyát, és további hozzávalók belehelyezésekor az elkészítendő étek kalóriaértékét, valamint a megfőzéséhez szükséges programot is képes megadni. A főzési folyamat alatt rögzíteni is tudja (mintegy receptként) a lépéseket.
Az interaktív serpenyőben hőmérsékletszenzorok segítik a szükséges ételkészítési hőfok meglétét, a hozzá tartozó applikáció pedig lépésenként tájékoztat a következő tennivalóról az étel elkészüléséig. Az alkalmazásban dokumentálhatók a saját receptek, amik akár azonnal megoszthatók az interneten, sőt, még az elkészült ételek tápanyagtartalma is kontrollálható vele. Az csak hab a tortán, hogy mosogatógépben is mosható. Az okos serpenyő mindössze 229 dollárba kerül.

Okos kenyérpirító
A kenyérpirítók a legnépszerűbb konyhai eszközök közé tartoznak, hiszen hosszú az élettartamuk és egyszerű a működtetésük. Az intelligens kenyérpirítók pedig a normál eszközökhöz képest még könnyebben használhatók, hiszen a kenyérszeleteket önmaguk szippantják be, és kontrollálják a pirítás idejét is. A türelmetlen tulajdonosok pedig még a pirítási művelet alatt is ellenőrizhetik a kenyérszeletek aktuális állapotát a folyamat megszakítása nélkül.

A fentieken felül létezik még intelligens etetőtál (mely az otthon hagyott házi kedvencek ételének távolról, wifin keresztül irányítható adagolását végzi), okos ágy (mely az alvási szokásokat figyeli, alvási mutatókat dokumentál, és meggátolja a horkolást, azzal, hogy a horkolás észlelését követően megemeli a fejrészt, mellyel pózváltoztatásra ösztökéli a felhasználót), vagy interaktív tojástartó (ami vizsgálja a benne lévő tojások fogyaszthatóságát, és Led kijelzőjén mutatja azt is, melyik a legrégibb tojás).

Comments are closed.