60 éve alacsonyabb volt a várható élettartam

208

A legfrissebb felmérés szerint 1950 óta a világon folyamatosan növekedik a várható élettartam mind a férfiaknál, mind a nőknél. A nők maximális életkora 52,9 évről 75,6 évre, a férfiaké pedig 48,1 évről 70,5 évre emelkedett az utóbbi 60 év alatt.
A The Lancet című orvosi lapban debütált a Global burden of disease (magyarul a Betegségek globális terhei) nevű, erre vonatkozó tanulmány. Ebben „csak” az országonkénti lebontású adatok melléklete mintegy több ezer oldalnyi. A világ 195 országát felölelő vizsgálat pénzügyi forrását a Bill és Melinda Gates Alapítvány adta.

A legpozitívabb változás a gyermekhalálozások esetében valósult meg, hiszen mára 1000 élve születésre 38,9 halálozás jut, ellentétben a 60 évvel ezelőtti 216 fős adattal. Bár hozzá kell tenni, hogy a 2017-es évben is 5,4 millió gyermek halálozott el 5 éves kora előtt világszerte.

Christopher Murray tanulmányvezető, és csapatának tagjai úgy vélik, a mostanában bekövetkező előrelépések jelentősen lassultak, így a továbbiakban már nem hoznak várhatóan pozitív változásokat. Hozzátették azt is, hogy a konfrontációk, például a terrorizmus és az összecsapások nagymértékben kockáztatják a Föld népességének egészségét, mely okokból az áldozatok száma 2007 és 2017 között 117 százalékkal emelkedett.
Ennek az időszaknak a másik nagy halálozási tényezője az ópiátszenvedély, mely 2017-ben 4 millióval több függőt eredményezett, és 110.000 áldozatot követelt.

A halálozások négy vezető oka négy megelőzhető veszélyforrás: a hipertónia, a dohányzás, a túlsúly, és a vércukor magas szintje. Ezeken felül pedig az elhízás is felelős a magas áldozatszámért. A felsorolt rizikófaktorok az 55,9 millió halálozás mintegy 51,5 százalékáért felelősek.
2017-ben a legtöbb haláleset a szív és érrendszeri megbetegedéseknek volt köszönhető (17,8 millió halott), melyet a rákbetegségek követtek (9,6 millió áldozattal), majd a krónikus légúti problémák folytatták a sort (3,9 millió elhunyttal). Népbetegségnek számít a túlsúly és az elhízottság is: a kettes típusú cukorbetegség évente egy milliónál is több halálesetet jelent globálisan.

2017-ben a rokkantság legfőbb okai a derék-, a fejfájás, és a depresszió, mely már három esztendeje látható tendencia. A cukorbetegség pedig már a negyedik helyen áll a dobogón.
A súlyos hátfájdalommal küzdők száma 2017-ben elérte a 246 milliót, fejfájás miatt kialakuló tünetekben 995 millióan szenvednek, és a depressziósok száma is 258 millió fővel emelkedett.

Comments are closed.