Tévhitek az emlőrákról

179

Mivel minden nyolcadik nő esélyes arra, hogy a mellrák áldozata legyen, ez számít vezető daganattípusnak a nőknél. Ezért sem véletlen a sok téves információ terjedése a betegséggel kapcsolatban.
Bár az orvoslás még nem képes minden – a betegség tekintetében felmerülő – kérdés megválaszolására, az egészen biztos, hogy a gyakori szűrővizsgálatoknak köszönhetően, a még idejében észlelt daganat nagy százalékban, sőt, akár 20-25 évvel is túlélhető.
Elengedhetetlen, hogy a melldaganat kapcsán megfogalmazódó kérdésekre minden érintett tudja a választ, és az is lényeges, hogy a gyakori, ezzel kapcsolatos tévhitek is eloszlatásra kerüljenek.

Nem minden csomó halálos
Jó páran már akkor pánikhangulatban vannak, mikor észlelnek egy csomót mellükben. Tudni kell azonban, hogy a mellben talált rákos sejteknek csak csekély hányada rosszindulatú, nagyjából 80-85 százaléknyi daganat azonban a jóindulatú kategóriába sorolható.
Sőt, a megfigyelt mellrákos páciensek csupán 10 százaléka érzett csomót vagy fájdalmat mellében.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a mellben minden apróbb, vagy nagyobb csomó észlelése, esetleg bármilyen típusú elváltozás tapasztalása (legyen az megváltozott küllem, vagy érzékeny terület) esetén orvosi vizsgálat szükséges.
Erre azért van szükség, hogy kiderüljön, van-e probléma, és ha van, akkor milyen típusú betegséggel, vagy milyen stádiumú rákkal van dolgunk.

A fiatalok sincsenek biztonságban
Fiatalkorban sem árt az elővigyázatosság, érdemes már korai életkorban figyelni a test változásaira. Bár a daganat túlnyomórészt a változó koron átlépett hölgyek betegsége, napjainkban a kór minden életkorban megjelenhet.
Ezt azt jelenti, hogy a leggyakoribb eset az, hogy a mellrák a 45-64 éves korban jelentkezik, ennek ellenére azonban mára már egyre fiatalabb életkorban alakul ki a betegség. Statisztikák szerint az összes páciens 5,5 százaléka 40 évesnél, 2 százaléka pedig 35 évesnél fiatalabb. Sajnos azonban léteznek 20-25 éves korban diagnosztizált betegek is.
Így a korai életszakaszokban sem szabad a jeleket alábecsülni.

Kis mell, kis rizikó
Ez egy tévhit, ugyanis a mellméret semmilyen kapcsolatban nem áll a betegség megjelenésének esélyével, a túlsúly és a rák azonban szoros összefüggésben van.
A mellrák orvosi vizsgálata, vagyis a mammográfia tehát minden mellméretű nőnek egyformán fontos.

A mammográfiai vizsgálat fájdalmas és kockázatos
Ez is csak egy, a melldaganattal kapcsolatban felmerülő hiedelem. Bár az igaz, hogy a vizsgálat alatt sugárzás éri a testet, mennyisége azonban irreleváns ahhoz képest, hogy az általa elért eredmények ismeretében megmenthető az emberi élet.
Emellett azt is fontos hozzátenni, hogy egy átlagos évben a mammográfiai vizsgálathoz képest tízszeres sugárzásnak van mindenki kitéve a környezeti hatások miatt.
A modern technológiáknak köszönhetően pedig ma már olyan gépek használatosak a mammográfiai vizsgálatok során, melyek kisebb sugárterheléssel, és fájdalommentesen dolgoznak. A fájdalommentes tulajdonképpen annyit tesz, hogy csupán kellemetlen, pár másodpercig tartó, kellemetlen érzés tapasztalható a felvételek készítése közben.

A mellrák a férfiak betegsége is
Bár többnyire a nőket érintő betegségről van szó, a melldaganat férfiaknál is jelentkezhet. A statisztikák azt mutatják, hogy 100 női mellrákos megbetegedésre 1 férfi melldaganat jut, utóbbi pedig jóval előbb diagnosztizálható a kisebb emlők miatt.
A férfi mellrák panaszok megegyeznek a nőknél tapasztalt tünetekkel: észlelt csomó, elváltozás az emlőben, a mellbimbó hámlása, pirosodása, befelé fordulása. Ezek fájdalommentes jelek, ami miatt a férfiak csak hosszú idő elteltével mennek el az orvoshoz panaszaikkal.
Pedig az időfaktor rendkívül fontos tényező ennél a betegségtípusnál.

Comments are closed.